Minősített ittas járművezetés bűntette miatt emelt vádat a Budakörnyéki Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki a vád szerint ittas állapotban elütött egy szabályosan közlekedő motorost, írja az Ügyészség.hu.
A vádlott, azaz az autós 2024 májusában Gödöllő felől Aszód irányába közlekedett Renault Scénicjével, miután alkoholt fogyasztott.
A főútról balra kívánt kanyarodni, azonban ittassága miatt nem észlelte, így nem adott elhaladási elsőbbséget a vele szemben szabályosan haladó motorosnak. A motoros ugyan megpróbálta elkerülni az ütközést – még a motorról is leugrott –, de hiába, megtörtént a gázolás, melyben a vétlen fél súlyos sérüléseket szenvedett.
A férfi súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntettének vádjával áll bíróság elé.



