Újabb megdöbbentő videót tett közzé a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., ezúttal egy még július végén, az M30-ason készült esetről.

Az autópályán Miskolc térségében haladt a forgalom, amikor egy enyhén balra ívelő kanyarban egy autó a belső sávból a külsőbe sodródik és az ott szabályosan közlekedő kamionnak ütközik. Az ütközés következtében az autó összeakadt a kamionnal, utóbbi sofőre a jármű méretéből adódóan nem észlelte azonnal a balesetet, emiatt haladhatott tovább úgy, hogy közben maga után vonszolta a járművet.

A balesetben egy fő súlyos, egy pedig könnyű sérüléseket szenvedett.

a videó a hirdetés után indul

„Elalvás, rosszullét, telefonozás, dekoncentráció… A felsorolt 4 ok közül bármelyik okozhatta a balesetet”, írják a videóhoz tartozó bejegyzéseben, majd figyelmeztetnek, hogy egy pillanatnyi figyelemelterelés is súlyos balesethez vezethet.

Az MKIF hozzáteszi, hogy átlagosan 10 sofőrből 8 a vezetés mellett valami mást is csinál menet közben – cigarettázás, evés, ivás, pakolás, de akár a táj is elvonhatja a vezető figyelmét –, de a fő figyelmetlenségi ok a telefonozás: egy rövid üzenet elolvasása alatt akár 500 métert is megtehetünk, ami olyan, mint ha fél kilométert letakart szemmel vezetnénk.