Már a Forma-1-es Brit Nagydíj időmérőjének első szakasza alatt kiderült, hogy Lance Stroll biztosan rajtbüntetést kap a vasárnapi futamra azok után, hogy idei 5. akkumulátorát és vezérlőelektronikáját kezdte nyüstölni az Aston Martinnal. Ezekből az elemekből a pilóták egyébként csak 3-at használhatnak büntetés nélkül, de figyelembe véve Stroll szokásos, mezőny végi helyezését, nem érinthette drámaian a hírt a kanadai.

Stroll végül a 21. eredményt érte el, megelőzve a csapattárs Fernando Alonsót, de az a cserék miatt biztos, hogy ezt a rajtpozíciót nem tarthatja meg.

A pilóta közvetve, de hozzájárult egy másik versenyző büntetéséhez is. Stroll utolsó gyors köre nem volt teljesen tiszta, útjába került ugyanis Pierre Gasly az Alpine-nal. A francia versenyző épp a bokszba gurult lassú tempóval, amikor utolérte őt a 15-ös kanyarban a rivális. Mivel Gasly az íven haladt, és kitérésre kényszerítette a mögötte siető versenyzőt, ezért három rajthelyes büntetést szabtak ki rá.

Gasly és az Alpine egyébként megpróbálták azzal enyhíteni helyzetüket, hogy elmondták, nem működött a rádiójuk. Az egységet nem a csapat gyártja, hanem a FOM szállítja mindenkinek, így rajtuk kívül álló okra próbálták fogni a kialakult helyzetet. A rádióproblémát a FOM is megerősítette, ettől függetlenül azonban Gasly tehetett volna azért, hogy ne az íven gurulgasson lassú tempóval. Ennek fényében a francia nem a 12., hanem csak a 15. helyről indulhat vasárnap.