A sofőr Budapest felé tartott, amikor Bátaszék térségében – az alagutaknál zajló útkarbantartás miatt kihelyezett terelésnél – a kötelező haladási irányt jelző tábla jelzése ellenére behajtott a terelésbe.

A férfi elismerte, hogy figyelmen kívül hagyta a kötelező haladási irányt jelző táblát. Emiatt 78 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki rá, valamint négy közlekedési előéleti pontot kapott.

a videó a hirdetés után indul

Azt azonban nem ismerte el, hogy szabálytalanul a forgalommal szemben közlekedett. Elmondása szerint a terelés jelzése nem volt egyértelmű, ezért kezdetben nem is értette, hogyan került a menetiránnyal szembe. Az ügyben a rendőrök szabálysértési feljelentést tettek a 69 éves sofőr ellen, és kezdeményezték a vezetésre való alkalmasságának felülvizsgálatát is.