Bár az év fő focis durranása, a világbajnokság nem itthon, sőt nem az európai kontinensen zajlik majd, hanem Észak-Amerikában (az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban), a világ legrangosabb klubfocitornája, az UEFA Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét Magyarországon, a budapesti Puskás Arénában rendezik.

Az angol, még pontosabban londoni Arsenal és a francia Paris Saint-Germain összecsapására jövő szombaton, azaz május 30-án kerül sor a fővárosban. A meccsre a Liszt Ferenc Repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport is kiemelten készül.

A világszerte nagy érdeklődésre számot tartó eseményre a csapatok mellett szurkolók és vendégek sokasága érkezik Budapestre, dedikált repülőgépekkel és kereskedelmi járatokkal egyaránt. A Budapest Airportnak így a szokásos napi utasforgalmon felül több tízezer, charter- és menetrend szerinti járatokkal, továbbá magánrepülőgépekkel érkező, majd visszainduló szurkolót és vendéget kell majd kezelnie. Ez a feladat kivételes koordinációt igényel az esemény szervezésében részt vevő összes szervezet, vállalat és hatóság között.

A Budapest Airport a hatóságokkal és az illetékes szervezetekkel közösen hónapok óta készül a UEFA Bajnokok Ligája döntővel összefüggő repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésre. Az előkészítő munka 10 hónappal ezelőtt, 2025 nyarán kezdődött. A Budapest Airport koordinálásával speciális munkacsoport alakult, amelyben többek között az UEFA, az NRÜ, az RRI, a HungaroControl, a NAV, a polgári légi közlekedési hatóság, a repülőtéri földi kiszolgáló vállalatok, valamint közlekedési szolgáltatók (taxitársaságok, tömegközlekedési vállalatok) is részt vesznek.

A felkészülés részeként minden, az esemény időszakban (a mérkőzés előtti naptól az azt követő napig) közlekedő járatnak előzetes üzemelési engedélykérelmet kell benyújtania. Emellett a Budapest Airport átmenetileg felfüggeszti az áruszállító repülőgépek mozgását, a gyakorló- és műszaki berepüléseket, valamint a kitérő repülőtérként történő rendelkezésre állást, így biztosítva a szükséges kapacitásokat a megnövekedett utasforgalom kezelésére. A résidők kiosztása az eseményhez kapcsolódó prioritások figyelembevételével történik.

A repülőtér speciális légi forgalmi és utaskezelési folyamatokat dolgozott ki az esemény időszakára, továbbá ideiglenes infrastruktúra-elemeket is kialakít. Ennek részeként a Budapest Airport megnyitja az 1. terminált, amely az esemény idején teljes értékű terminálként üzemel majd, ahol a Wizz Air londoni járatait kezelik. Ez azt jelenti, hogy május 29-én, 30-án és 31-én bizonyos Londonba tartó és onnan érkező Wizz Air járatok az 1. terminálra, illetve onnan közlekednek majd. Ezenkívül az épületben az utasok számára étel- és italvásárlási lehetőség, valamint a terminálépületek előtt különböző közlekedési szolgáltatások drosztjai is elérhetőek lesznek.

Az UEFA Bajnokok Ligája-döntő előtti és után időszakban is jelentősen megnövekedett forgalom várható. A három nap során a többletforgalmat a dedikált charterjáratok, a kisgépes forgalom, valamint a légitársaságok által indított sűrítőjáratok adják majd. Május 29. és 31. között a járatok száma a megszokotthoz képest várhatóan megduplázódik, különösen szombaton és vasárnap, amikor naponta közel 800 járat fog közlekedni. A kisgépes forgalom is jelentősen meghaladja a szokásos szintet. A legnagyobb forgalomnövekedés várhatóan a londoni és párizsi útvonalakon jelentkezik.

Az eseményhez kapcsolódó időszakban, a forgalom gördülékeny és biztonságos lebonyolítása érdekében bizonyos járatok mentességet kaphatnak a jelenleg érvényes éjszakai korlátozások alól, ezért a környező területeken átmenetileg megnövekedett zajterhelésre lehet számítani. A Budapest Airport ezúton is kéri a lakosság türelmét és megértését.

A budapesti fociőrület miatt késhetnek a csomagok 3

Kép: Budapest Airport

Az esemény időszakában valamennyi érintett szervezet megerősített létszámmal, teljes kapacitással működik, a munkát pedig számos önkéntes kolléga támogatja. A gördülékeny utaskezelés érdekében a check-in pultoknál, a biztonsági ellenőrzésnél és a határátlépési pontokon is bővített kapacitással készülnek. A Budapest Airport az esemény teljes időtartama alatt megerősített operatív működéssel és valamennyi érintett szervezet bevonásával működő irányítási központtal biztosítja a repülőtéri folyamatok koordinációját.

A mérkőzéssel összefüggő, az érintett napon és az azt megelőző egy-két napban megnövekedett utasforgalom miatt a Budapest Airport arra kéri az utasokat, hogy annak érdekében, hogy a járatukat biztonsággal elérjék, a repülőgép indulása előtt legalább két és fél órával, vagy ha légitársaságuk javasolja, még korábban érkezzenek a repülőtérre. Számoljanak esetleges útlezárásokkal és torlódásokkal, és a szokásosnál több időt szánjanak a repülőtérre történő utazásra. A megnövekedett utasforgalom miatt előfordulhat a menetrend szerinti járatok késése. A Budapest Airport arra kér minden utast, aki ebben a három napban utazik, hogy folyamatosan kövesse a járatinformációs rendszereket, valamint az aktuális információkról tájékozódjon a Budapest Airport weboldalán vagy a légitársaságok csatornáin. Az eseményhez kapcsolódóan, az UEFA-val és a légitársaságokkal összehangolt kommunikáció mellett, dedikált információs aloldal is indul.