Május 19-én elhunyt Scherer Péter, az elmúlt évtizedek egyik legszerethetőbb magyar színésze. A Jászai Mari-díjas színművész 64 éves volt, halálhírét a Nézőművészeti Kft. közleménye nyomán erősítették meg a magyar lapok.
Scherer Péterről aligha az jut először eszünkbe, hogy autós ikon lett volna. Nem kötődött hozzá legendás versenyautó, nem ő volt a magyar Steve McQueen, és nem is sportkocsik volánja mögött vált kultfigurává. Mégis, a magyar filmek egyik legjobb „kisemberes” karaktereként több olyan jelenetben is feltűnt, ahol a jármű nem egyszerű kellék volt, hanem a poén, a feszültség vagy éppen a teljes magyar valóság része.
A legerősebb ilyen kapocs talán a Papírkutyák
A filmben Scherer Csumpit alakította Mucsi Zoltán Kuplungja mellett: két kisstílű, szerencsétlen bűnöző próbál boldogulni, többnyire teljesen reménytelen helyzetekben. A Papírkutyák történetében ott van a félresikerült nagy balhé, az elbaltázott tervek, és persze az a bizonyos Dacia, amely a magyar autós humor egyik gyöngyszeme lett.
Kötött pálya
A másik nagy járműves kötődés nem autó, hanem egy egész közlekedési rendszer: a Kontroll metróvilága. Antal Nimród filmje a magyar mozi egyik legsajátosabb darabja, amelyben a metró nem háttér, hanem külön univerzum. Peronok, alagutak, szerelvények, mozgólépcsők, ellenőrök és a föld alatti lét nyomasztó humora adja a film gerincét. Scherer Péter is része volt ennek a világnak, igaz nem főszerepet kapott benne, de az eligazító „kisfőnök” karakterét mintha csak neki találták volna ki.
Gengsztervilág kicsiben
Aztán ott van az Argo, ahol Scherer Péter Bodriként lett része a magyar akciófilm-paródia egyik legismertebb bandájának. Itt nem az a lényeg, milyen típusú autó bukkan fel, hanem maga a műfaj kifordítása: üldözés, menekülés, robbanás, bénázás, és az a fajta magyar „majd megoldjuk okosban” tempó, ahol minden nagyszabású akciójelenetből pillanatok alatt kocsmai káosz lehet.
Kétkerekű kötődés
A Motoron Média szerint az elhunyt színésznek gyerekkora óta szoros kapcsolata volt a motorokkal, nagymotoros jogosítványt mégis csak 62 évesen szerzett. Ez különösen szép részlet: nem fiatal vagányként, hanem hatvan felett vállalt be valamit, amihez szabadság, kíváncsiság és némi bátorság is kell.