A közlekedési szabályok megszületése nem azért történt, mert ezzel szívatni akarták a forgalom résztvevőit, hanem azért, hogy mindenki biztonságosan célba érjen, és ne legyen káosz az utakon. Ebben segítenek a jelzőtáblák, közlekedési lámpák is. Mi van azonban akkor, ha utóbbiak kikerülnek a képből? Ezen gondolkodtak el Hollandiában, majd ötletüket meg is valósították egy Drachten nevű kisvárosban.
Az ötletgazda, Hans Monderman közlekedési mérnök ugyanis úgy gondolta, hogy táblák és lámpák hiányában nem a káosz fog eluralkodni, és nem is a balesetek szaporodnak meg, hanem épp ellenkezőleg: mindenki óvatosabb lesz, hiszen nem támaszkodhatnak az ilyen segítségekre. Ennek köszönhetően pedig javulnak a baleseti statisztikák.
Drachten központjából a 2000-es évek közepén ki is kerültek az elsőbbségadásra, megállásra vonatkozó táblák, valamint a jelzőlámpák, és csupán a parkolást, megállást tiltó, a gyalogátkelőhelyet jelző, valamint a kerékpárosokra figyelmeztető jelzések maradtak kinn.
Az ötlet bevált: a bevezetés utáni első két évben egyre csökkent a balesetek száma (a korábbi nyolcról), és később is jó maradt a statisztika. Hozzá kell tenni, a kísérletet a gördülékeny haladás megsínylette, és jelentősen lassabban lehet haladni a városban autóval, mint korábban, de valamit valamiért.

