Gyorshajtás? Előfordul, de itt nem csak a sebességátlépés mértéke volt a kirívó: a volánnál ülő fiatalembernek még nem volt jogosítványa, csak felügyelettel vezethetett, ami Franciaországban megengedett, miközben édesanyja ült mellette.

A landes-i Labouheyre motoros csendőrszázada csapott le a 20 éves sofőrre egy 2025. július 17-i közúti ellenőrzés során az A63-as autópályán. A Sud-Ouest riportja szerint a sofőr jócskán túllépte a megengedett sebességet, a traffipax 175 km/h-s tempót mért, és súlyosbító körülmény, hogy a fiatalember még nem rendelkezett végleges jogosítvánnyal, valamint édesanyja felügyelete mellett vezetett.

Irány Portugália

Az adott szakaszon a tanulóvezető legfeljebb 110 km/h-val haladhatott volna. Ehhez képest a hatóságok 65 km/h-s sebességtúllépést regisztráltak.

175-tel száguldott a fiatal autós anyjával együtt, de nem ez volt az igazi meglepetés 1

Fotó: Nicola Colombo/Getty Images

A Renault Scénicben a sofőrön és egy másik fiatal felnőtten kívül az édesanya utazott az anyósülésen. A család éppen Portugáliába tartott nyaralni, amikor az anya nem sokkal korábban adta át a volánt a fiának, akit úgy tűnik, nagyon vonzott már a tengerpart.

 A kísérőt is büntethetik?

„A tanulóvezető azzal magyarázta a történteket, hogy nem a sebességre figyelt, hanem édesanyja vezetési tanácsaira koncentrált. Sajnálja a veszélyes figyelmetlenséget” – nyilatkozták a rendvédelmi szervek az ici Gascogne hírportálnak.

A francia szabályozás szerint a kísérővel történő vezetés során elkövetett szabálysértésért a kísérő felel, aki komoly szankciókra számíthat. Az Ornikar szakportál szerint az édesanyát 6 büntetőpont levonásával és akár 1500 eurós (aktuális árfolyamon közel 600 000 forintos) pénzbírsággal is sújthatják. Ezen felül a jogosítványát bevonhatják és a járművet is lefoglalhatják.