Egy olyan pilóta, aki a Forma-1-ben 15 nagydíjra próbált kvalifikálni, emellett megnyerte a le mans-i 24 órás versenyt, mindenképp megérdemel egy kalapemelést. Mégsem a motorsportban elért eredményei jutnak elsőre eszünkbe, ha Paolo Barilla (a nyitóképen jobbra) nevét kimondjuk. Ha a vezetéknév ismerős, az nem véletlen: ő a Barilla tésztagyártó elnökhelyettese.
A név most visszatér a motorsport csúcsára, de nem úgy, mint 1989-ben és 1990-ben, hanem a Forma-1 hivatalos szponzoraként. A felek ezt a Bahreini Nagydíj hétvégéjén közölték, így a sportágnak már tésztapartnere is van.
A jellegzetes logókkal már ezen a versenyhétvégén is találkozni lehet a pálya egyes részein, de a Paddock Club vendégeinek is ebből készítik majd az olasz tésztaételeket, jelentették be.
“Egy villámgyors F1-es autó és egy tál finom tészta: mi a közös bennük? Elsőre talán nem nyilvánvaló, de mindkettő mögött képzett szakemberek állnak, szenvedéllyel és eltökéltséggel, akiket a folyamatos fejlődés iránti vágy hajt” – fogalmazott Barilla.
