A több mint 1,6 millió követővel rendelkező Crazy Restoration csapata egy igazán különleges autóbuszra bukkant nemrég. A történet szerint az autóbuszt még 1985-ben vette meg egy néni, aki átalakíttatta zöldségesbolttá. Azóta az öreg egy helyben áll, és pontosan megmutatja, hogyan nézne ki a világ, ha az ember eltűnne a bolygóról.

A felvételek szerint ugyanis a buszon már régen nem volt semmi élet, sem mozgás. Műszerfalán, padlólemezén moha nő. Itt-ott a növények is befigyelnek a fedélzeten. A busz alapját egy “szögletes” Karosa B 731-es szóló autóbusz adja. Ez a modell eredetileg 1981-ben mutatkozott be és számos közös főegységen osztozik a C 734 típusú Karosa intercity autóbusszal. 

A busz hossza 11,50 méter, szélessége 2,5 méter, alapból harminckét ülőhely, valamint hatvanhárom állóhely a befogadóképessége. A zöldségesé persze csak néhány fős volt, éppen csak le lehetett ülni rajta a személyzetnek.

A zöldségesboltként használt busz azonban korábban átesett átalakításon. Jól láthatóan megnövelték a karosszéria magasságát, emellett lelemezelték az oldalsó ajtókat, csak az A tengely előtti maradt meg. Ott eredetileg egy keskeny kétszárnyú utasajtó volt, amit egy kifelé nyílóra cseréltek. A Crazy Restoration csapata mindent megtett, hogy beindítsa a 40 éve szunnyadó LIAZ gyártmányú ML 635 típusú dízelmotort, amelyet eredetileg Praga 2M70 típusú automata váltóval szereltek. 

A busz további sorsa egyelőre nem ismert, de több mint valószínű, hogy sikerül megmenteni az utókornak az öreg Karosát.

(A fenti kép csak illusztráció. A típus eredeti megjelenését mutatja.)