Még csak pár hete ért véget a 2022-es Forma-1-es szezon, de az istállók már hónapok óta gőzerővel készülnek 2023-ra. Az első autókat már 1-2 hónap múlva láthatjuk is, eddig azonban nem tudhattuk pontosan, hogy mikor leplezik le az új versenygépeket.
Az Aston Martin azonban megtörte ezt a csendet, és bejelentette, hogy 2023. február 13-án, magyar idő szerint 20 órától leplezik le az AMR23 kódjelű versenygépet. Minderre Silverstone-ban, a csapat 200 millió fontból épülő bázisán kerül sor Lance Stroll-lal és az új igazolással, Fernando Alonsóval.
A konstruktőri hetedik helyezett csapat munkáját már Dan Fallows, a Red Bulltól igazolt új technikai igazgató is segítheti.