Az ausztráliai Victoria állam kormánya csütörtökön bejelentette, hogy a júniusban aláírt, tíz évre szóló hosszabbítást toldották meg további két évvel. A megegyezés egyik kulcspontja az volt, hogy 2037-ig legalább négyszer Melbourne-ben legyen az idény első versenye.
Az ausztrálok a közleményben hozzátették, hogy a “ramadánra való tekintettel” 2024-ben a szaúd-arábiai Dzsidda lesz az idénynyitó helyszíne. Ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy az F1 is kiadott egy közleményt, amiben azt írták, hogy ők nem kommunikáltak hivatalosan semmit, és majd időben közlik, mi lesz 2024-ben.
Az idei Ausztrál Nagydíjon rekordot jelentő 419 ezer néző volt jelen az Albert Parkban, a várakozások szerint a Forma-2-es és Forma-3-as betétfutamok miatt jövőre még többen látogatnak majd ki a helyszínre.
A következő szezon március 5-én kezdődik Bahreinben, Ausztráliában a harmadik hétvégét rendezik március 30. és április 2. között.

