A címvédő Max Verstappen 109 pontos előnnyel áll az összetett élén hét futammal a zárás előtt, miután sorozatban négy versenyt – legutóbb múlt vasárnap Zandvoortban, saját közönsége előtt – nyert meg. A Red Bull közben szintén kényelmesnek tűnő, 135 pontos előnyre tett szert a csapatok vb-pontversenyében, így 2013 után először fordulhat elő, hogy az osztrák alakulat mindkét értékelést megnyeri.

“Nagyon jó helyzetben vagyunk, kemény munka lenne innen elveszíteni” – nyilatkozta az F1 hivatalos honlapján Horner. Ezzel együtt kiemelte, amíg matematikailag nem biztos a diadal, addig ugyanúgy kell dolgozniuk a sikerért.

“A felfogásunkon nem változtatunk, mindig a következő futamra koncentrálunk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy túlságosan előre gondolkodjunk” – mondta a csapatfőnök.

Horner hangsúlyozta, miután az elmúlt nyolc évben mindig a Mercedes hódította el a konstruktőrök vb-trófeáját, a Red Bullnak az idei csapatbajnoki siker legalább olyan sokat érne, mint az egyéni diadal.