2003.04.27. 07:10

Szöveg: Schaffler Ferenc

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Egy kis Wartburg történelem


hirdetés


1896. december 3.-án megalapították az Eisenachi Autógyárat. A Daimler és Benz után ez volt a harmadik autógyár Németországban. A fiatal vállalat még a 20. század előtt állította elő a Wartburg "motorautókat". Szó volt a sikeres francia Decauville licencgyártásáról is, de ez nem igazán valósult meg. Ma már eléggé hihetetlen, de az első tartálykocsi, ami Németország útjait rótta, a Wartburg névre hallgatott.

Később az Eisenachi automobil a jól csengő "Dixi" nevet kapta, amit 1928-tól a ma már inkább ismert BMW-re módosítottak. Minden bajor autógyártó Eisenachból, a háború előttről származik.

1940-ben a zwickaui autógyár, ahol később a Trabantot gyártották, szerette volna előállítani új kisautóját, a DKW F9-et. Ez a modell a későbbiekben IFA személyautóként vált ismertté.
Csakhogy a világ már a közelgő háborúra készülődött, a gépsorokat át kellett szerelni, valami egészen más gyártására kellett alkalmassá tenni. Ez a fegyver volt. Németország egykori autógyáraiból fegyvergyárak lettek.

1948-ban tűnt fel újra az F9-es a Lipcsei Tavaszi Vásáron. Nagy feltűnést keltett, dicsérték, és szerették ezt a kisautót. Nem csoda, hogy egy évvel később már az NSZK útjait is rótta a "kicsi csoda" (DKW= Das Kleine Wunder). Sokaknak ez volt az első saját autója.

1950-től a (már IFA) DKW F9 az NDK után, más európai országokba is eljutott.
A karosszériát a zwickaui autógyár és az Audi 1953-ig közösen szerelte. Ekkor, 1953-ban költöztették át az egész gyárat Eisenachba.

A zwickauiak már egy másik autó összeszerelésére kezdtek összpontosítani, amely az IFA P70 nevet kapta. Ezt az autót továbbfejlesztve eljutottak a P50-es típushoz, aminek már jobban hangzó nevet adtak: Trabant P50.

De maradjunk a témánál. Mi történt ez idő tájt Eisenachban? 1943-ban már ismét gyártottak Eisenachban autót, még az F9-es ide érkezése előtt. Ez a fent említett BMW volt.
Eisenachban gyártották a BMW R35, 321, és 326 típusokat. Azonban a müncheni székhelyű BMW cég továbbfejlesztette 326-os modelljét.

Ebből lett a BMW 340-es, amelyet az NSZK oldalon lévő anyacég nem akart gyártásra átadni az NDK-s oldalon lévő gyárának. Hiábavaló volt a sok vita, a Müncheniek nem akartak engedni.

Új nevet kellett adni az Eisenachi gyárban "rekedt" modelleknek, mert a müncheni cég jogos tulajdona volt a BMW név. Így hát az Eisenachban gyártott járművek az EMW (Eisenacher Motorenwerke) nevet kapták. Az új cég nem csak nevében, hanem logojában is hasonlított a régi BMW-re. Ebből szintén sok vita kerekedett.

Elérkeztünk 1953-hoz. Ekkora az IFA F9 gyártása átkerült Eisenachba. És ha valaki elszántan keresi a Wartburg ősét, akkor nyugodton kimondhatja, hogy az IFA F9 személyében rátalált!
Az F9-es típus átesett néhány módosításon, ráncfelvarráson, és ez elég is volt ahhoz, hogy típusjelzését megváltoztassák 309-esre. A hármassal kezdődő, 3 számjegyű típusjelzés már sokat sejtet egy igazi Wartburgosnak.

Wartburg 311

1955. október 18-án látta meg a napvilágot az eisenachi autógyárban a 311-es típus első darabja. 1965-ig mintegy 260 000 Wartburg 311-est gyártottak le, és adtak el. Ennek 51 százalékát külföldön értékesítették. A Wartburgok iránt egyre nagyobb volt a kereslet a szocialista oldalon. Főleg Csehszlovákiában és Lengyelországban volt jelentős az értékesítés.
A nem szocialista országok közül Finnország és Svédország vezetett az érdeklődésben. A Wartburgok palettáját rendszeresen frissítették, bővítették.

Wartburg 312

A 312-es Wartburg átmenet volt a 311-es és a 353-as típusok között. Megőrizte gömbölyű, csúfnevén púpos karosszériáját, de 1000ccm-es motort kapott a 900 köbcentis helyett. Teljesítménye 45 lóerőre emelkedett. A 312-es futóműve visszaköszönt a Wartburg 353-asban.

Wartburg 1000

1966. júliusában mutatták be hivatalosan is az új Wartburg 1000-et. Karosszériája a kor Renault-inak jellegzetességeit viselte, ami akkoriban nagyon modernnek és tetszetősnek bizonyult. Ugyanez a karosszéria maradt a 353-as típusokra is. Motorja a 312-esből ismert 1000 köbcentis, 45 lóerős kétütemű volt.

A motorok terén jelentős előrelépés történt. Megalkották ugyanis a négyütemű Wartburg motort és a Wankel Wartburg motort. Ezek azonban az akkori NDK vezetés jóvoltából a süllyesztőben végezték. Az akkori vezetés csak a kétütemű motort favorizálta, nem tudni miért. Maradt a kétütemű továbbfejlesztése. Ez került a 353-as típusokba.

Wartburg 353

Motorja 1000ccm-es, 50 lóerős. Karosszériája a Wartburg 1000-től örökölt. Azonkívül, hogy motorja további 5 lóerőt kapott, más módosítás nem igazán történt az autón. Említésre méltó változtatás hogy elkészítették a tolótetős "Deluxe" változatot is.

Wartburg 353W

Sok mindenben megegyezik a 353-assal. Futóműve, négykörös, elöl tárcsás fékrendszere, és hűtése módosult. Ez a típus elölhűtős, bimetálos hőkapcsolóval szabályozott elektromos ventillátorral.

Természetesen rengeteg apró módosításokat végeztek a mérnökök, még a típusokon belül is. De nem lenne rá elég 20 oldal, hogy mindet leírjam. Ezért csak a legszembetűnőbbeket említettem meg.

Wartburg 1.3

1989. október 12-én hagyta el a futószalagot az első négyütemű motorral szerelt
Wartburg 353. Típusjelzését Wartburg 1.3-ra módosították, ami utal a hengerek térfogatára.
Az eisenachi gyár nem saját fejlesztésű négyütemű motorját építette a Wartburgokba, hanem a VW-tól megvett licenc alapján gyártotta azt.

Sajnos a gyártási recept ára olyan nagyon magas volt, hogy csak kevesen engedhették meg maguknak a négyütemű Wartburgot. A licenc árát ugyanis beépítették az új 1.3-as Wartburgok vételárába. A cég tárgyalásai a Mitsubishivel zátonyra futottak. Az eladási mutatók drasztikusan visszaestek, és ez már az eisenachi autógyártás végleges leállítását vonta maga után.

A Daimler és a Benz gyár után a harmadik legnagyobb németországi autógyárnak be kellett zárni kapuit. Így szűnt meg Türingia legnagyobb autógyára 1991. április 10-én az utolsó Wartburg legördülésével a gyártósorról. A gyár bezárásához nagyban hozzájárult a Berlini Fal leomlása is, mert már elérhetőek voltak az egykori NDK-s emberek számára az Opel, VW típusok, nagyjából annyi pénzért, amennyiért egy új 1.3-ast lehetett kapni.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Renault sportkocsi 400 lóer?vel Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali
Latvala nyitott az élen a Görög-ralin Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó