Az utóbbi napokban szerkesztőségünk több tagja is hallotta innen-onnan, hogy manapság alsó hangon kétszázezer forint egy B kategóriás jogosítvány ára. Ennyivel kell készülniük a szülőknek, ha gyerekük eléri a 17-18 éves kort, ennyivel kell nekiindulni a tanfolyamnak azoknak, akik korábban valamiért elhalasztották a jogsiszerzést. Két kiló – ez elég sok, nem?

Gyorsan körbenéztünk, hogy tényleg ennyi-e a tarifa, és bizony a hatósági díjakkal, vizsgákkal együtt valóban legkevesebb 170 ezer forintból lehet kihozni egy jogosítványt. Ez még nem kétszázezer forint, persze, de egy kis utánajárással kiderült, hogyan lesz mégiscsak nagyjából ennyi vagy még több a végösszeg.

Árajánlat egy iskola weboldaláról. Ehhez jön még az orvosi alkalmassági vizsgálat és az elsősegély-tanfolyam és vizsga. A végösszeg 170-180 ezer lesz így is, úgy is

Az a gond, hogy kevés az oktató. A Csigavér autósiskola (amely híres arról, hogy igyekszik valóban alacsonyan tartani a tanfolyam költségét) honlapján külön közleményt szentelt ennek a problémának (itt olvasható); eszerint egyszerűen nincs elég oktató, a gyakorlati vezetést oktatók hónapokra előre be vannak táblázva.

Amikor rákérdeztem náluk, hogy tényleg ilyen durva-e a helyzet, megerősítették az információt. Mint válaszukban írták, az oktatói munkaidő hatósági korlátozása, illetve az 580 km kötelezően teljesítendő menettávolság bevezetése vagy a jogsiszerzés idejét nyújtja ki sokak számára elfogadhatatlan mértékben, vagy (és itt jön a megfejtés arra, mitől lesz kétszázezer a jogsi) csak drágább cégeknél,  túlárazott vezetési órák vásárlásával, gyakorlatilag a felárat fizetni nem akaró vagy nem tudó tanulóvezetők oktatási idejének rovására nyílik lehetőség épeszű időn belül megszerezni a jogsit.

És még ez az épeszű idő is sok. Míg az online KRESZ-tanfolyammal és az elméleti vizsgával pillanatok alatt végezni lehet, innen még minimum 3-4 hónap van hátra a jogsi kézhez kapásáig. Csak a vizsgaidőpontot 4-5 hétre adja meg a szintén munkaerőhiánnyal küzdő vizsgáztató hatóság, egy hónap elmegy csak a vizsgákra való várakozással – azután, hogy az oktató úgy döntött, vizsgára bocsátható a tanuló.

A probléma a képzést szabályozó jogszabály 2013-as módosításával (24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet) keletkezett. Az ekkor kötelezően előírt tanuló-kilométerek száma mellett hiány állt elő a gépjárművezető-oktató képzésben is, a folyamat pedig az azóta eltelt néhány év alatt oda vezetett, hogy a megbillent kereslet/kínálat egyensúly felnyomta a normális időn belüli jogsiszerzés árát.

Külföldön olcsóbb?

A környező országokban a jogosítványszerzés költsége valamelyest eltér a magyar tarifától, de a különbségeket indokolni látszik a szolgáltatások általános árszínvonalában mutatkozó különbség. Romániában 1500-1600 lejért, 100-110 ezer forintért találtunk jogosítványszerzési lehetőséget, minden költséggel együtt. Szerbiában 135 ezer forint körüli összeg a jogsi, Komárom Dunán túli oldalán 185 ezer forint körüli összeg a B-s papír ára. Ausztriában 1200 euróval nyugodtan lehet készülni a jogsiért, persze az ottani négyszeres átlagbérek mellett a másfél-kétszeres ár még méltányosnak is mondható. Ha valaki esetleg nyelvtudását és az EU elvileg szabad piacát kihasználva a kedvező árú román vagy szerb jogsiszerzést választaná, megteheti: a külföldön, Bécsi Egyezmény-tagállamban megszerzett jogsi mindössze 6200 forintért honosíttatható.

A képet árnyalja egy másik autóvezető-iskola tulajdonosával folytatott beszélgetésem. Az Elit Jogsinál 181 ezer forintért meg lehet szerezni a jogosítványt. Egy-két bukással, pár pótórával tehát valóban 200 ezer a jogosítvány ára. Az oktatóhiány a cég vezetője szerint csak a legolcsóbb jogsiszerzésre berendezkedett cégeknél gond, mivel a havi maximum 200 órát engedélyező szabályozás mellett az oktatók természetesen elmennek azokhoz az iskolákhoz, ahol jobban megfizetik őket. Az oktatóhiány is javul; jelenleg évi 20-25 új oktató kerül ki az állami képzésből, ami elég ahhoz, hogy ne növekedjen tovább a képzési idő.

Zárszónak pedig egy kis valóság tanulói oldalról: kollégánk gyermeke nemrég 23 évesen elég neccesen, ötödik vizsgaalkalomra tette le a gyakorlatit. A plusz órákkal, vizsgadíjakkal együtt 250 ezerbe fájt neki a kaland.