2009.04.29. 08:30

Szöveg: Égő Ákos

Kép: Égő Ákos

1 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

1 liter üzemanyaggal meddig jutsz?

Magyar indulók az Eco-marathonon

Kulcsszavak: Alternatív Hajtású Járművek, Eco marathon, alternatív üzemanyag, zöld
hirdetés


A feladat az, hogy a legkevesebb üzemanyaggal a legmesszebbre jussanak el a műszaki szakközépiskolás és egyetemista/főiskolás diákokból álló csapatok saját fejlesztésű járműveikkel, miközben járművük károsanyag-kibocsátásának is minimálisnak kell lennie.

Ez a megközelítés talán még jobban tetszik, mint a Széchenyi Futamé, ugyanis evidens, hogy az új lehetőségek mellett a  meglévő erőforrások ésszerű hasznosítása is feladata a jövő szakembereinek.  Szerencsére mindkét dologban élen jár az utánpótlás, a tavalyi nagyszerű szereplés után idén is két magyar csapat indul a versenyen.

Hogy kerül ide a Shell?

Alternatívák, leplezetlenül

Persze azonnal felvetődik a kérdés, miként lehet, hogy egy ilyen jellegű verseny fő támogatója a Shell? Miért vágná maga alatt a fát, miért szeretné, hogy jó étvágyú V8-asok helyett a szinte visszatermelők lennének az uralkodók? Nyilván nem szeretné, de azt sem szeretné, hogy a túl jó étvágyúak idő előtt felfalnák a készleteket.

A hivatalos álláspont szerint: "A  fenntartható közlekedés - azaz az egyéni és közösségi közlekedés biztosítása az alapvető emberi és környezeti értékek megőrzésével - előmozdítása olyan társadalmi kihívás, amelyre a Shell elkötelezetten keresi a megfelelő megoldást."  És ne feledjük, hogy ez reklámfogásnak sem rossz.

Prototípus és Városi Koncepció

Egy ország két koncepció

A diákok számára mindenképpen óriási lehetőség az ehhez hasonló megmérettetés. A Shell Eco-marathonon két járműkategóriában versenyezhetnek. A prototípus járművek többnyire igen áramvonalasak,  formában is futurisztikusabbak, a felhasznált anyagok is a jövőbe mutatnak.

A Városi Koncepció kategóriában a hagyományos utcai járművek kritériumának kell megfelelniük a járműveknek, miközben persze az űrtechnológiát itt is alkalmazhatják. Ezt a kategóriát például aktív és passzív biztonsági berendezésekkel, és lámpákkal is fel kell szerelni. A Széchenyi Egyetem napenergiát hasznosító járművével az utóbbi, a Budapesti Műszaki Főiskola csapata belsőégésű motorjával a prototípus kategóriába nevezett.

Győri Széchenyi István Egyetem Közúti és Vasúti Járművek Tanszékének csapata

A világítás kötelező ebben a kategóriában

A csapat a  Városi Koncepció kategóriában a napelem energiaosztályban nevezett. Ebben a kategóriában már van tapasztalatuk, ugyanis a tavalyi Shell Eco-marathon nogarói versenyéről szerényen az első díjat hozták el. A mostani gép koncepciójában ugyan hasonlít a tavalyira, de szinte minden elemében átalakult.

Elsőre látszik, hogy egy kombi autó és egy helyi érdekeltségű vasút keresztezéséből született. A karosszéria teljes egészében szénszál-kompozit. A napelemek számát is megnövelték, és mivel idén már nem szabad kondenzátorokat, vagyis szuperkapacitást használni, csak akkumulátorral üzemel.

A kerekeket agymotorok hajtják, a fék hidraulikus tárcsás rendszer. Mivel kategóriájukban a verseny egész ideje alatt világítani kell, ezért a fényeket korszerűsítették, aminek következtében az egész rendszer nem fogyaszt többet 20 wattnál. Ha esetleg borúsra fordul az idő, akkor sincs gáz, ugyanis a napelemek nemcsak napsütésben, hanem még az éjszakai közvilágítás fényéből is töltenek. A tavalyi győzelem is borúsabb időben született.

A Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai karának csapata

A műjégpálya az ezredéves ünnepségekre épült

A kar hallgatói prototípus kategóriában, benzin energiaosztályban indulnak. Itt a jármű formája valóban futurisztikus kapszula, ahogy elnéztem, nem a vezető kényelme volt az elsődleges szempont. A formát számítógéppel tervezték, kompozit anyagokból és alumíniumból alakították ki.

Az egész jármű motor nélkül 15 kiló, vagyis alig több mint kétéves gyermekem. A járművet elvileg nyújtott kézzel ültethetném a gyerekülésbe, ha nem lenne benne a viszonylag nehéz Honda Dio motorblokk - de azzal együtt sincs fél mázsa. A futómű különlegessége, hogy szuperprecíziós csapágyakkal és speciálisan a Marathonra fejlesztett, kis futófelületű, 200 grammos gumiabroncsokkal szerelték. A járművet vezetőjével együtt egy ujjal könnyedén mozgatni lehet.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

1 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 1, összesen: 1)

v_gabe - 2009.04.29   09:12

Május 6-án lesz a Bosch-Rexroth levegőautós rendezvénye. Érdemes megnézni, a "cégünk" csapata is ott lesz. :)

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali Latvala nyitott az élen a Görög-ralin
Beégett az idióta Lamborghini sofőr Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó