2010.04.29. 08:50

Szöveg: Horváth Zsolt

10 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Megújul a Lada Niva

Kulcsszavak: ráncfelvarrás, Lada, Niva
gumi.vezess.hu


2010-re kissé felfrissül a Lada Niva. Ha elsőre nem látja a 33 éves konstrukción a különbséget, az nem meglepő, kívülről viszonylag kevés az újdonság. Kissé megváltoztak a fényszóró feletti irányjelzők, amelyek állítólag így jobban láthatóak a forgalom többi résztvevője számára. Emellett újak a visszapillantók, amelyek immár az utastérből állíthatóak.

Új a műszeregység

Az utastérben elsősorban a komforté a főszerep. Ennek megfelelően új első ülések kerülnek az orosz terepjáróba, míg a hátsó ülések sokkal könnyebben hajthatóak le. A belső szövetek is megváltoztak.

Új a műszerfal műszeregysége is, amelyen ezentúl nemcsak digitális a napi és az összkilométer-számláló, de egy óra és külső hőmérsékletjelző is helyet kap.

Jobban látható az index

A továbbra is 1,7 literes benzinmotorral készülő Niván ezentúl nagyobb kuplungtárcsa dolgozik, a fékrásegítő, a vízpumpa tömítése is új, ugyanakkor átdolgozták az üzemanyagrendszert is. Ezen túlmenően optimalizálták a hátsó felfüggesztést, ahol többek között új lengéscsillapítókkal találkozhatunk. 

Az elsősorban vadászoknak ajánlott Ladát 9500 eurótól lehet megvásárolni Németországban, de egy jobban felszerelt változatért 13 ezret is elkérnek. Ezzel már csak egy rövid ideig lehet versenyképes a Niva, hiszen az új Dacia Duster igazán meggyőző áron érkezik.

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 10)

Pokol - 2011.03.15   16:11

Na azért nem kell ám leírni Ladát!Mert ha az erdőbe kell vele be menni akkor inkább evvel ment egy BMW-vel vagy egy un utcai terepjáróval,mert azért legyünk őszinték féltenénk a fényezést meg a sok műanyagot a sérülésektől meg a törésektől ,aminek a javítása,cseréje már egy vagyonba kerül.Erdőre,terepre nagyon jó a Niva.

ladarevolution - 2010.04.29   21:45

Meg a probléma nem azzal van h Lada kapható-e vagy nem. Én tudom h igen, ezért számomra kiderült h ez a cikk sokat nem ér, de ezek után olyan dolgokban amiben nem vagyok naprakész (más márkák, hírek, stb) hogy higyjem el amiket itt írnak? Lehet h a többi is kamu. Ez magának az oldalnak égő szerintem. De hát ők tudják:)

ladarevolution - 2010.04.29   21:43

Drake: semmi sincs. De ha valaki hülyeséget ír akkor ne írd azt h nem írt mikor azt feketén-fehéren.
Én nem vitatkozni akartam, csak írtam egy tényt az első hozzászólásomban. Ennyi.

Drake - 2010.04.29   20:27

Na és akkor mivan? Rajtad kívül mindenki leszarja,hogy kapható-e vagy sem,lovagolj még ezen hetekig:)

ladarevolution - 2010.04.29   18:24

Drake: nem hibázott? ne vicceljél már xD
"Itthon sajnos már nem, de például Németországban továbbra is kapható a Lada Niva" Mit is írt? Szótagolom: "Nem kap-ha-tó" Kapható itthon? Igen. Hülyeséget írt? Igen. Ennyi. Kinem sz@rja le h a HungaroLada becsődölt? Volt z kérdés? Érdekel valakit a mondattal kapcsolatban? Nem. Szerintem.

További 5 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó