Ha élne, ma lenne 50 éves Ayrton Senna, minden idők egyik legjobb Forma-1-es pilótája. Az 1994. május 1-jén rendezett San Marinó-i Nagydíjon halálos kimenetelű balesetet szenvedett brazil versenyző 161 futamon indult és 41 győzelmet aratott az autósport elitkategóriájában. Az időmérő edzéseken 65-ször volt a leggyorsabb, további 22 alkalommal indult az első sorból. A versenyeken összesen 13,645 km-en, 982 körön át vezetett. 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben világbajnok lett.
"Minden nap jönnek emberek a sírjához, de a születésnapjának és a halála napjának évfordulója mindig rengeteg szurkolót vonz" - mondta az egyik őr abban a Sao Pauló-i temetőben, ahol Senna nyugszik.
Tizenhat évvel ezelőtt egész Brazíliát lesújtotta a tragédia: az akkor 34 éves, pályája csúcsán álló pilóta halálos balesete elnémította az országot. A Williamsnél versenyző Senna 217 km/órás sebességgel csapódott a betonfalnak az imolai pálya Tamburello-kanyarjában, és az életét már nem sikerült megmenteni. Az akkori miniszterelnök, Itamar Franco háromnapos nemzeti gyászt rendelt el Brazíliában, a búcsúztatón pedig becslések szerint három millióan vettek részt.
Senna sok szurkoló számára a Forma-1 királya volt, karizmájával nemcsak honfitársait nyűgözte le, hanem világszerte rengeteg szerelmesét az autósportnak, a Forma-1- pilótái szerint ő a legjobb. Hazájában számtalan utca, autópálya, alagút és tér viseli a nevét.
"Az általa képviselt értékeknek köszönhetően Ayrton még most is ott van az emberek szívében. - mondta róla nővére, Viviane, hozzátéve, hogy sokak számára ő volt a mesebeli hős. - Egy olyan országból érkezett, ahonnan szinte elképzelhetetlen volt bejutni a Forma-1-be, neki óriási küzdelemmel mégis sikerült."
Viviane fia, Bruno révén 16 év után először idén ismét van egy Senna az F1-ben: a 26 esztendős fiatalember a múlt vasárnapi Bahreini Nagydíjon debütált. A híres elődök sikerei nem minden esetben vannak jó hatással az utódokra, s tudja ezt Bruno Senna is.
"Őszintén szólva megpróbálok nem belegondolni a helyzetembe. A saját karrieremre összpontosítok, bár tudom, ha Ayrton nem lett volna, most én sem lennék itt" - fogalmazott néhai nagybátyjával kapcsolatban Bruno Senna.
Ayrton Senna helyezései az összetett versenyben:
1984 - 9. hely/13 pont (csapata: Toleman-Hart Turbo) 1985 - 4. hely/38 pont (Lotus-Renault Turbo) 1986 - 4. hely/55 pont (Lotus-Renault Turbo) 1987 - 3. hely/57 pont (Lotus-Honda Turbo) 1988 - 1. hely/90 pont (McLaren-Honda Turbo) 1989 - 2. hely/60 pont (McLaren-Honda) 1990 - 1. hely/78 pont (McLaren-Honda) 1991 - 1. hely/96 pont (McLaren-Honda) 1992 - 4. hely/50 pont (McLaren-Honda) 1993 - 2. hely/73 pont (McLaren-Honda) 1994 - 0 pont/2 futam (Williams-Renault)
Senna halála után nem néztem a Forma-1-et, nem volt miért. Aztán 2002-3 környékén hébe-hóba belenéztem. Aztán feltűnt egy Alonsó nevű fiatal srác, és benne láttam meg Sennát, nem annyira tehetséges, mint Senna, de ugyanúgy tud küzdeni, sosem adja fel.
Sennát akkor kezdtem el igazán tisztelni és becsülni, mikor egy róla készült filmből megtudtam, kissrác korában elkötötte a családi verdát, a lába alig ért le a pedálokhoz, de ő váltott, kuplung nélkül! Érezte az autót.
Szintén csak szuperlatívuszokban tudnék megnyilatkozni róla, aki számomra mindig is az első lesz. Amikor rengetegszer csak 1 körre ment ki az időmérő utolsó fordulójában, és hozta be első helyre az autóját. Senna, akit nem véletlenül neveztek esőmenőnek, mert - és nem kívánok senkivel sem vitázni - ellentétben a most esőmenőknek tartottakkal, ha esett, akkor mindenki tudta, hogy ki lesz a győztes, hiszen egyértelmű volt. Nem tudom szinte, hogy mit írjak, annyi emlék rohant meg róla. De inkább csak egy nevet említek: Eric Comas, a régieknek más nem is kellene, de az ifjabbaknak: az ő életét mentette meg, amikor Comas karambolozott, és ő azonnal kiszállt az autóból, és tartotta, és helyéretette a fejét, amit az F-1 dokitól látott még régebben. Akkoriban nem volt HANS, és a doki szerint is Comas az életét köszönheti neki. Sajnos Sennával nem volt senki sem Imolában, az őrangyala sem, csak egy véráztatta osztrák zászló, amit a dobogón szeretett volna lobogtatni Ratzenberger emlékére. Szerintem a legnagyobb, a legsportszerűbb pilóta ment el a személyében. Többet nem írok, mert nem is tudnék. Remélem fent mindig van benzined, és tövig nyomod, hiszen biztos nagy szükség volt ott rád.. Még annyi, Bruno még nem bizonyíthatott, hadd döntse el az idő, hogy kiderüljön, hogy mit tud. A HRT nem gyengén kritikán aluli. Rendkívül nehéz ilyen nagybácsival szemben bizonyítani.
Senna volt a legnagyobb!! Akkor még a pilótákról (is) szólt a Forma 1, ma már csak a csapatokról és az autók beállítottságáról! Schumi nem jobb pilóta (sőt), csak sokkal jobban összerakott autóval és jobb mérnök/ szerelő csapattal könnyű nyerni! Nyugodj békében Senna!!!
Zotya118
Ayrton is egy Toleman nevű kis csapatban kezdte pályafutását, amely hasonló kategória volt akkor, mint jelenleg a Hispania. Ennek ellenére, már az első évében 3 dobogója is volt, és csak azért nem lett futamgyőztes Monacoban, mert idő előtt leintették azt az esős futamot!
Frigyi és gonosz666 írásaival kell, hogy egyetértsek.
Az én szememben is Ő a LEGNAGYOBB! Örülök, hogy láthattam versenyezni. SENNA 4 EVER
Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni!
A Vezess.hu stábja
Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!