2012.09.23. 18:55

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

F1: Nehéz volt elengedni Räikkönent

hirdetés


A Lotus kimondottan versenyképtelenül kezdte a szingapúri hétvégét, és az időmérő is felemásan sikerült, Romain Grosjean ugyan bejutott a Q3-ba, de Kimi Räikkönen csak a 12. rejthelyet szerezte meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

Ehhez képest a futam egész jól végződött, mindketten talpon maradtak a nagyon hosszú és nagyon nehéz versenyen, egy helycsere után pedig Räikkönen a 6., Grosjean pedig a 7. lett.

"A kvalifikációs eredmény után a mai futam nem volt rossz, de azt hiszem, esélyünk lett volna egy kicsit jobbra is. A dobogóhoz nem voltunk elég gyorsak, de az első biztonsági autó nem jött jól, anélkül egy pozícióval előrébb is lehettem volna. Egyértelműen gyorsabb voltam Michaelnél és Nicónál, de beragadtam mögéjük, bosszantó volt. Itt annyira nehéz az előzés, hogy csak a bokszkiállásokra és mások hibáira lehet hagyatkozni. Még így is harmadik vagyok a bajnokságban, de javítani kell az autón, ha az előttünk lévők autókkal akarunk küzdeni a következő versenyeken. Reméljük, Japánban előrébb lépünk!"

Grosjean ugyan nem örült a fentebb említett pozíciócserének, de a francia már korábban elmondta, hogy segíteni kívánja a finnt a bajnokságban, a mai versenyen nyújtott teljesítményével pedig elégedett volt.

"Nehéz futam volt, de nem rossz eredménnyel. Jól rajtoltam, megőriztem a helyemet amikor az első pár kanyarban elég húzósan alakultak a dolgok. Az autó végig jónak tűnt, a teljesítményünk sokkal jobb volt, mint amit a hétvége kezdetén várhattunk. Egy helyet adtam Kiminek is, gyorsabb volt nálam, nem lett volna értelme feltartani. Versenyzőként sosem könnyű valakit elengedni, még a csapattársat sem, de okosan kell kezelni az ilyen helyzeteket. Az én célom az, hogy a tempó tekintetében a lehető legközelebb legyek Kimihez, ezt pedig teljesítettem is ma, szóval a nehéz kezdet után szerintem elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel."

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00 Nico Rosberg
2. szabadedzés14:00 Nico Rosberg
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: Horner visszaszólt Alonsónak

7 | 4

Christian Horner visszavágott Fernando Alonsónak, aki a héten rossz vesztesnek nevezte a Red Bullt.

F1: Ecclestone a motorárakon háborog

1

Bernie Ecclestone továbbra sem tud megbarátkozni a 2014-ben érkező új, V6-os turbómotorokkal, szerinte felesleges pénzkidobás ...

F1: A Pirellinek elege van

1

A Pirelli F1-es gumiszállítói szerződése az év végén lejár, de a hosszabbításról még mindig semmi hír. Ha pár héten belül nincs ...

F1: Buttont meglepte a McLaren tempója

Jenson Button kellemesen meglepődött azon, hogy milyen versenyképes volt a McLaren a Monacói Nagydíj első két szabadedzésén csütörtökön. ...

Räikkönen: Pole vagy katasztrófa?

1

Kimi Räikkönen szerint a Lotusszal akár a Mercedest is elkaphatják szombaton, igaz, rosszul is elsülhet az időmérő.

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri az időmérőt Monacóban?

Ki nyeri az időmérőt Monacóban?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
320 lóerős Renault-törpe Űber-Golf a Nürburgringen F1: Tarolt a Mercedes, nyomában a Ferrari Opel-fricska a VW giga-találkozóján Motorgyilkos drift, lángokkal, robbanással
A Lemezárúgyár legszebb darabjai!

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó