2010.08.26. 10:00

Szöveg: Baka Gábor

16 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Alonso lendületben maradna

Kulcsszavak: Belga Nagydíj, Spa, Fernando Alonso, Felipe Massa, Ferrari
hirdetés


A nem túl eredményes korábbi versenyek után a Ferrari és Fernando Alonso a Német Nagydíjon magára talált, a spanyol - ha vitatott körülmények között is, de - győzött Hockenheimben, a Hungaroringen pedig egyedüliként vette fel a harcot az amúgy érinthetetlennek tűnő Red Bull-lal, és végül második lett. Az eredmények feltüzelték Alonsót.

"Jól előérzetem van a németországi és magyarországi eredmények után. Ahogy mondani szokás, lendületben kell maradnunk, a cél Spában, hogy folytassuk a szünet előtt megkezdett irányt" - írta a pilóta a Ferrari honlapján.

"Hockenheim és Budapest nem csak a bajnoki pontok szempontjából volt fontos, önbizalmat is adtak. Ezután is így kell folytatnunk!" - tette hozzá.

Alonso szerint az további előnyt jelent, hogy két különleges futam követi majd egymást:

"Nagyon örülök, hogy újraindul a versenyzés, hiszen a Belga és az Olasz Nagydíj két igazán különleges helyszínt jelent. A belga pálya talán az egész idény legjobbja, Monza pedig amellett, hogy mekkora jelentősége van az autóversenyzés szempontjából, számomra azért is különleges lesz, mert bemutatkozhatom Ferrari-pilótaként az olasz tömeg előtt.

Alonso csapattársa, Felipe Massa szerint a Spa előtt nem igazán lehet tippelni, de a brazil is bizakodó.

"Jó formában vagyunk, az F10-esre folyamatosan újabb alkatrészek kerülnek. Az elmúlt pár futamon megmutattuk, hogy újra versenyképesek vagyunk, még jobbak is vagyunk, mint vártuk. Persze nagyon nehéz jósolni, hiszen a csapatok közti kis különbségek miatt a pályák jellegén múlik, ki is kerül épp előnybe. Szokás szerint meg kell várnunk a szabadedzéseket, hogy kiderüljön, mire is számíthatunk."

"Én mindenképpen nagyon motiváltan ülök vissza a volánhoz, mert bár élveztem a szünetet, be kell vallanom, hogy hiányzott az autóm, Spánál jobb helyet pedig nem is kívánhatnék az újrakezdéshez. Még ha esik is - és mikor nem esett Spában? -, akkor is nagyon élvezetes versenyezni a pályán, igazából kimondottan jó móka esőben vezetni. A lényeg, hogy felkészülten várjuk a hétvégét!" 

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

16 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hirdetés




Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Michael Schumacher

Michael Schumacher

Mercedes AMG Petronas

Toyota GT86 - Újra eljő a Kánaán

Végre, végre, végre!  2012-ben a Toyota GT 86-nak mindössze 200 lóerő elegendő megmutatni, milyen volt a sportautó, amikor a különféle szabályok és biztonsági elektronikák még nem homályosították el az vegytiszta vezetési élményt.

Végre, végre, végre! 2012-ben a Toyota GT 86-nak mindössze 200 lóerő elegendő megmutatni, milyen volt a sportautó, amikor a különféle szabályok és biztonsági ...

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
F1: A HRT idén nem veri a Marussiát Így szól a VW új raliautója Ha Chuck Norris autó volna Nézők mentették meg a ralisok életét Kék foltok a lány testén és a magyar David Hasselhoff

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó