Augusztus 8-án a rendőrség a finnországi Tuusula településén ellenőrizte a forgalom résztvevőit, amikor észrevettek egy rendszámköteles robogót rendszám nélkül. Nyomába is eredtek a kétkerekűnek, melynek sofőrje időközben menekülőre próbálta fogni a dolgot.
Az egyelőre nem ismert, hogy mennyi ideig tartott az üldözés, de a végső jeleneteket rögtön két szemszögből is felvették. Egy külső szemlélő, valamint a motoros akciókamerája is rögzítette, hogy
a rendőrautó gyakorlatilag lelöki az útról a menekülőt, aki egy kerítésnek csapódva nagyot zakózik.
@f20onni Poliisit näyttää malli suorituksen miten mopojonnet saadaan kiinni🤠
♬ original sound - isokomatsu
A csattanás felvételei felkerültek a közösségi oldalakra is, és rögtön fel is merült a kérdés, hogy megfelelő volt-e a hatósági intézkedés. Tény, hogy a rendőrautót se kímélték, de a zárt térben ülőknek kevesebb veszítenivalója volt, mint annak a motorosnak, akire ráhúzták a kormányt.
A dolgot a finn rendőrség nem is próbálta meg szőnyeg alá söpörni. Augusztus 11-én kiadtak egy részletes tájékoztatót, melyben minden, az ügy miatt a rendőri intézkedések kapcsán felmerülő kérdésre próbáltak választ adni. Az incidenst illetően például két vizsgálat is indul: egyfelől megnézik, mit csinált a motoros, illetve mit a rendőrök, mielőtt az ütközés bekövetkezett. Anélkül, hogy a részletekbe belementek volna, a rendőrség leírta azt is, hogy a fiatal motorosok hajlamosak az impulzív viselkedésre a forgalomban, ami kívülről kockázatosabbnak tűnhet. Hozzátették, egy fiatal hamarabb be is pánikolhat, ha a rendőr elkezdi követni.
Szintén leírták, hogy ezzel a rendőröknek is tisztában kell lenniük, eszközeik megválogatásánál pedig tekintettel kell legyenek a környezetben lévők testi épségére. Szükségtelen veszélybe például nem sodorhatják őket. Fontos dologként azt is kiemelték, hogy a közlekedési szabályszegések nem adnak automatikus jogot arra a rendőröknek, hogy autós üldözésbe kezdjenek, hiába fogja menekülőre a szabályszegő. Hozzátették, hogy az egyes eseteknél a perdöntő az, hogy az adott szituációban milyen infók állnak az egyenruhások rendelkezésére.



