



“A Scuderia jövő évi felállása Felipe Massából és Fernando Alonsóból áll majd, a tartalék pilóta szerepét Giancarlo Fisichella tölti be” – közölte a Ferrari.
“Kimi Räikkönen a sikeres 2007-es egyéni és a 2008-as konstruktőri cím megszerzésében játszott szerepe után az idény végén elhagyja a csapatot” – tették hozzá.
“Nagy büszkeséggel üdvözlünk egy újabb győztes pilótát,aki már két bajnoki cím megszerzésével bizonyított. Természetesen szeretnénk köszönetet mondani Kiminek mindenért!” – mondta a csapatfőnök, Stefano Domenicali.
Kimi Räikkönen
“Közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy egy évvel a lejárta előtt felbontjuk a ferraris szerződésemet. Szomorúan hagyom el a csapatot, amelynél három fantasztikus évet töltöttem, amelyek alatt számos versenyen győztem. Együtt megszereztük a bajnoki címek felét, és 2007-ben megnyertem az egyéni bajnokságot, amelyet a kezdetektől célul tűztem ki magamnak. Mindig otthon éreztem magam itt, és szép emlékekkel távozom” – mondta Räikkönen.
