A KERS a Red Bull-nál tüzet, a BMW-nél pedig áramütést okozott a közelmúltban, és úgy hírlik, hogy más csapatoknak is volt problémája a fejlesztés során. A biztonsági megfontolások mellett többen a sietős fejlesztés magas költségeire is panaszkodnak.
A csapatok az elmúlt hét során kétszer is tárgyaltak a kérdésről, de a halasztásról nem tudtak dönteni, ugyanis a szabályok megváltoztatásához teljes egyetértésre lenne szükség, de a BMW Sauber, a Williams és a Honda nem akar várni egy évet.
A halasztás legfőbb szószólója a Renault-főnök, Flavio Briatore, aki több más csapat támogatását is élvezi, de a fenti trió nem akar hallani ilyesmiről – feltehetőleg ők állnak a legjobban a KERS-szel.
“Szerintünk ez egy jó dolog, és nem is csak a BMW, de az egész sport számára. Ha pedig jó, miért kellene halogatni? Egyetlen műszaki megoldás sem lett még olcsóbb attól, hogy elhalasztották a bevezetését Ha most eltoljuk egy évvel, akkor is ugyanennyit kell rá költeni, csak később kerül a pályára. Nyilván a biztonsági problémákat meg kell oldani, és addig természetesen mi sem versenyeznénk ezzel, amíg ez meg nem történik. De bízunk a sikerben, más okot pedig nem látok a halasztásra” – foglalta össze a KERS-pártiak véleményét a BMW Sauber csapatfőnöke, Mario Theissen.





