Utóbb kiderült, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) már korábban megkapta a fülest, és Spában már meg is kezdődtek a meghallgatások. Az FIA a múlt pénteken bejelentette, hogy az ügyet a Motorsport Világtanács szeptember 21-én tárgyalja, amikorra a Renault-csapat tagjait is beidézték.
A hírbe hozott felek egyelőre nem nyilatkoztak semmit a sajtónak, Piquet nem szólalt meg, és a Renault is csak egy rövid közleményben jelezte, hogy tudomásul vették az idézést.
A nyilvánosság előtt ugyan teljes a némaság, de a spanyol Diario AS azt adta hírül, hogy a csapatfőnök, Flavio Briatore és a csapat főmérnöke, Pat Symonds egy, az FIA-nak küldött levelében cáfolta a vádakat, és csak a sértett Piquet rágalmának nevezte az állításokat.





