Lewis Hamilton úgy érzi, jelenleg túl sokat beszélnek a botrányokról, és túl keveset a pályán zajló eseményekről a Forma-1-ben. A 39 éves brit pilóta erről a Szaúd-arábiai Nagydíj helyszínén, Dzsiddában beszélt, utalva arra, hogy a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner, valamint Mohammed bin Szulajm, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke is kétes ügyekbe keveredett.
Hornert még az idény kezdete előtt egy női alkalmazott vádolta meg “nem megfelelő magatartással”, de a Red Bull által elrendelt független vizsgálat nem találta megalapozottnak a panaszt. A döntés után viszont egy, a nemzetközi sajtónak, valamint az FIA-nak és az F1 döntéshozóinak is elküldött e-mail súlyosbította a helyzetet, a levélben ugyanis további “bizonyítékokkal” próbálták Horner felelősségét alátámasztani.
Mindezek után kedden a BBC arról írt, hogy az FIA-elnök ellen vizsgálat indult, mert állítólag befolyásolta a tavalyi szaúdi futam végeredményét. Nem sokkal később arról érkezett hír, hogy bin Szulajm ellen amiatt is folyamatban van egy ügy, mert mondvacsinált okokra hivatkozva le akarta fújatni a Las Vegas-i Nagydíjat.
“Egyértelmű, hogy annak, aki szereti ezt a sportágat, csalódást keltő látni mindazt, ami most zajlik” – fogalmazott Hamilton. “Kívülről nézve nem nézhet ki túl jól, de szerintem ez egy fontos időszak: a sportágunk most valóban megmutathatja, hogy ragaszkodik az alapvető értékekhez, és mindenki képes felelősséget vállalni a tetteiért.”
“Sorsdöntő lehet, hogy a kialakult szituációkat az F1 hogyan kezeli. És eddig nem kezelte túl jól” – tette hozzá Hamilton, aki bízik abban, hogy az idei szezon nem ezekről az esetekről szól majd. “De mindez kiemeli azokat a problémákat, amelyek jelen vannak a sportágban.”
Hamilton előtt a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappent faggatták az újságírók, aki egyértelműen kiállt a megosztó nyilatkozatokat adó édesapja mellett.


