Manapság a Forma-1-ben szinte lehetetlen igazi esős versenyt tartani. Ennek okairól korábban mi is beszéltünk a Vezess Csapatrádióban, de megoldás egyelőre nincs a láthatáron.

A Motorsport információi szerint a pilóták is eljutottak odáig, hogy belátták, ez így nem jó, és van is egy ötletük arra, ami talán javíthat a helyzeten. Látva azt, hogy a Szingapúri és a Japán Nagydíjon is csak az átmeneti abroncsok kerültek elő valós versenykörülmények között, a GPDA, a pilóták érdekvédelmi szervezete előállt az információs körök ötletével.

Ennek lényege annyi lenne, hogy ahelyett, hogy néha-néha a biztonsági autó próbálná meg felmérni, mennyi víz van a pályán, bizonyos időközönként ezt a versenyzők tennék meg saját autóikkal – akár egyedül, akár a safety car “segítségével”. A versenyirányítás így pontosabb képet kaphatna esőben a körülményekről, hisz az közvetlenül az érintettektől jönne, így könnyebb lenne dönteni arról, mikor indulhat el vagy újra az adott esemény.

Ahhoz, hogy ezt bevezethessék, a szabályokat is át kellene írni: többek között tisztázni kellene, hogy az információs körök beleszámítanak-e a megtett versenytávba, vagy ha nem, hogyan pótolják az elégetett üzemanyagot, melyet alapvetően a versenyre szántak. Vélhetően módosítani kellene az abroncsok használatra vonatkozó és a parc fermé szabályt is.