Jenson Button 2000-ben a Williams pilótájaként mutatkozott be a Forma-1-ben, majd a BAR/Honda/Brawnnál, majd a McLarennél eltöltött évek után 2016 végén bejelentette, hogy “szabadságra megy”, gyakorlatilag visszavonult.

A 2009-es világbajnok a CNN-nek adott friss interjújában elárulta, hogy több alkalommal is közel állt a Williamshez való visszatéréshez, még 2017-ről is tárgyalt a grove-i csapattal.

“Háromszor vagy négyszer is majdnem újra a Williamshez szerződtem. Néhányszor az idei évről is tárgyaltam velük, de tárgyaltam velük tavaly is, de számomra eljött az ideje a kiszállásnak” – magyarázta a 37 éves angol.

Button 2000-ben, a Williams újoncaként

Button igen nagyra tartja az idén Forma-1-es részvétele 40 éves jubileumot ünneplő Williamst:

“Nagyon különleges volt a Williamsnél kezdeni a karrieremet, főleg, hogy Frank (Williams) és Patrick (Head) vezette a csapatot. A Williamsnek mindig is helye lesz a Forma-1-ben, az igazi különlegessége pedig az a csapatnak, hogy nem autógyártó, hanem versenycsapat, amelyik a versenyzésért él. A gyártók jönnek-mennek, de ez a csapat minidig itt lesz.”

Az angolt a 2017-es idényről, a világbajnokságról is megkérdezték:

“Szerintem jobb, ha nem tippelgetünk arra, hogy ki fog győzni. Nagyszerű, hogy két gyártó két csapat küzd és két nagy eredményekkel rendelkező pilóta küzd az élen. A csapattársak küzdelme is szórakoztató, de ha két csapatról van szó, az az igazi!”