„Végre lett céges kocsim!”

– Már az egyetemen elhatároztam, hogy olyan helyre megyek dolgozni, ahol céges kocsit fogok kapni. Amint lediplomáztam üzletkötőnek álltam, így hamar teljesült a vágyam, és megkaptam a hőn áhított céges autót, ráadásul újat: én ültem benne először! Korábban is lusta típus voltam, de amint a fenekem alatt éreztem az új kocsimat, már sehova sem mentem gyalog. Annyira elkényelmesedtem, hogy még a sarki boltig sem sétáltam el, oda is inkább kocsival gurultam el.  Több megye területi képviselője vagyok, egész nap utazom, akár ezer kilométert is megteszek hetente, folyton ülök – eleveníti fel Márton.

„Csomót tapintottam ki a végbelemnél”

– Egyik nap azt vettem észre, hogy viszket a hátsó felem. Folyton vakaróznom kellett, ami nagyon kényelmetlen volt. Egy hét elteltével kisebb csomót tapintottam ki a végbelem környékén, amit ha megnyomtam, fájt. De annyi melóm volt, hogy nem foglalkoztam ezzel, gondoltam, majd elmúlik. A vidéki útjaimon a kocsiban általában alig ittam vizet, hogy ne kelljen sehol megállnom, ebédre pedig többnyire egy benzinkúton ettem pár falatot. A vécézéssel egyre jobban meggyűlt a bajom, idővel csak fájdalmak árán sikerült bármit is produkálnom. De csak akkor ijedtem meg igazán, amikor észrevettem egy vérfoltot a vécépapíron. Este azonnal utánanéztem az interneten. A tünetek alapján rájöttem, aranyerem lett.

 „Sürgősen változtatnom kellett”

A patikában vettem Proktis- M kúpot és kenőcsöt, egy aranyeres fórumon ajánlották ezt a terméket.

A Proktis- M recept nélkül kapható, könnyen hozzá lehet jutni. Hialuronsavat és gyógynövényeket tartalmaz, csillapítja a külső és a belső aranyér tüneteit. A hialuronsav erősíti a szövetek szerkezetét, javítja a szövetek rugalmasságát, gyorsítja a regenerációt és segít a gyógyulásban.  Megtudtam, egy idősebb területi képviselő kollégám szintén hasonló problémákkal küzd. Azt tanácsolta, vezetés közben többször álljak meg, és tartsak pihenőt. Mindig legyen nálam elég víz, ne spóroljak a folyadékkal. Ha lehet, próbáljak meg rostban gazdag ételeket enni, és hétvégén igenis gyalogoljak el legalább a boltig. Ha pedig még marad erőm, menjek el úszni, mert a dinamikus mozgás jót fog tenni.

Azóta minden reggel teszek egy kanál búzakorpát a kefirembe, hogy rosttal indíthassam a napot, illetve mindig van nálam Proktis- M. Ha újra érezném a tüneteket, nem húzom az időt, használom a kúpot, mert a múltkor is sokat segített.  

Ide vezet a túlzott karrierizmus: beteggé tette a törtető férfit a céges autó! (x) 1

Patikában kapható gyógyászati segédeszközök

 

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL

A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

 

 

 

Forrás: phytotec
Kapcsolódó címkék: aranyér