Nemrég jutott el hozzám egy használtautó-vásárlásról szóló történet. Talán nem így történt, talán szóról szóra igaz, mindenesetre annyira magyaros a sztori a bürokrácia és a valóság viszonyáról, hogy megért egy cikket. A kocsi típusát megváltoztattam, de a többi így hangzott el, tehát át is adom a szót Bélának.

Plusz regadó: nem ilyen egyszerű

“Nem vagyok nepper, de hozok néha autókat, aztán ha a családban épp nem kellenek senkinek, eladom őket. A történetben szereplő dízel Focus I kombit egy kinti használtautó-kereskedőtől vettem és elkezdtem honosítani, mert én is csak magyar rendszámos autót vennék. A vége sosem annyi, amennyit ígérnek, az árra nem pusztán a regadó jön rá, csak a kistáskáknak beadják a nepperek, szóval szerintem csak magyar rendszámos autóval érdemes foglalkozni.

6 fotó

Volt egy teljesen frankó adásvételi papírom a kocsiról a német autókereskedő és köztem, ami alapján elindítottam a regisztrációs eljárást. A vizsgáztatásban nagy spíler vagyok, ha gond lenne a kocsival, a kis hiba 5000, nagy hiba 10 000 a vizsgasoron és máris szebben fekszik a gép. De ez hibátlan volt, nem kellett semmit a köpeny zsebébe csúsztatni.

Kellhet a német-német papír?

De az ocsmányirodában kiakasztott a hölgyemény. Az eredeti, kétnyelvű adásvételin akadt meg a hivatali gépezet, mert kérték tőlem mellé azt a szerződést is, amely a német magánember és a kocsit beszámító kinti kereskedő között köttetett. Ilyet utólag nyilván nem tudok keríteni, de az okmányirodistának kellett volna a német magánember és a német kereskedő közötti papír is. Szerintem régóta nem volt kivel bujálkodnia és csak ezért, de mindegy.

Hazamentem, aztán mi sem egyszerűbb, a konyhaasztalon írtam egy friss adásvételit a járműlevélben (Fahrzeugbrief) szereplő német tulajra a kereskedő helyett. (A törzskönyv funkcióját betöltő iratban az összes korábbi tulajdonos szerepel. A szerk.) Máris Hans Regenkurt adta el a kocsit direktben Kupcsulik Bélának, nekem. Két tanú is került rá persze, hogy minden oké legyen.

De ha már fikcióra épül az egész forgalomba helyezés, a valódi árnál többet írtam a szerződésbe: a tényleges 950 euró helyett 1380 euró került a vételár rubrikába. Sosem lehet elég óvatosnak lenni, megfordul a nevemen egy évben elég sok autó, nehogy már a NAV nem adózott jövedelmet állapítson meg nálam.

Innen ment is minden, mint a karikacsapás három-négy nap múlva kész volt a kocsi, friss magyar rendszámmal, ropogós forgalmival.

Lehet olcsóbb, de csak papíron

Már csak vevőt kellett rá találnom. Eltelt néhány hét, befutott a komoly érdeklődő. Próbaút, másnap újabb próbaút és megállapodtunk az árban. 590 000 Ft lett, amikor az embernek eszébe jutott valami. Mivel ő a katasztrófavédelemnél dolgozik (konkrétan tűzoltó), az illegális vagyongyarapodás ellenőrzéséhez neki és feleségének is be kell jelentenie a félmillió Ft feletti vagyontárgyakat, ingóságokat, amilyen ez a használt dízel Ford Focus.

Sosem tudni, hogy a számlát nem adó mikulások és a cukoráfás csalók kettős szorításában vergődő adóellenőrök mikor csapnak le rájuk. Az ember nem akart lakóhelyi kiszállással, a szomszédok kérdezgetésével járó újabb környezettanulmányt kockáztatni a “fényűző” kombival, ezért inkább beírtunk 455 000 forintot az adásvételibe, mert az biztonságos távolságra van a félmilliós határtól, de nem is irreálisan kevés egy ezredfordulós kompakt autóért.

Így talált új magyar gazdára a papíron 1380, valójában 950 eurós Ford Focus papíron 455, valójában 590 ezer forintért, az eredeti helyett hamisított, de kéttanús, minden formai előírásnak megfelelő szerződéssel bebiztosítva.”  Eddig a történet. Szüleim erre mondják mindig, hogy ungárise vircsaft. Ti mit gondoltak erről? Várjuk a hozzászólásokat!

FIGYELEM! Az érintett magánokirat-hamisítást követett el, amikor a konyhaasztalon rittyentett kétnyelvű adásvételi szerződést az eredeti helyett. Semmiképp nem javasoljuk Olvasóinknak, hogy hasonlóan szabálytalanul cselekedjenek!