Nagyon nehéz versenyhétvégén van túl az OXXO Energy Truck Race Team. Az oroszországi Szmolenszkben rendezett, a nyári szünet előtti utolsó, hetedik futam a nagy erőfeszítések és a veszteségek versenye volt. A pénteki első szabadedzésen Kis Norbert kamionjának váltója tönkrement. Mivel azonban Norbi csapattársai már felhasználták az összes tartalék váltót, a csapata hiba okán igen nagy bajba kerültek. Végül a Renault csapat segítette ki a az MAN-nel versenyző magyarokat, mivel csak ők rendelkeztek olyan, kellően rövid váltóval, aminél egyáltalán volt esély arra, hogy beépíthető legyen az OXXO kamionjába. Bár a típus más volt, mint az OXXO által használt, de szerelők hatalmas munkával szombat estére beillesztették a rendszerbe az egységet. A többi csapat segítsége, legfőképp pedig a Renault szerelői és csapatfőnöke nélkül ez mégsem sikerülhetett volna, így a magyar egység igen hálás volt mindenkinek azért, hogy vasárnap a második időmérőre már a rajtrácson állhatott kamionjuk.



A versenyhétvége utolsó futamán sereghajtóként rajtolva egészen a nyolcadik pozícióig küzdötte fel magát a magyar pilóta, amikor az utolsó körök egyikén, eddig ismeretlen műszaki hiba miatt az MAN irányíthatatlanul megpördült és a betonfalnak csapódott.
Szerencsére Norbi sérülések nélkül megúszta a balesetet, ami a biztonsági felszereléseken kívül az ütközés irányának is köszönhető, a kamion viszont majdnem totálkárosra tört. A fülke, a hidak és a felfüggesztések tönkrementek, valamint az alváz is eldeformálódott. A kár nagysága és a baleset oka az alapos átvizsgálás során derül majd ki, amire most majdnem egy hónapja van a magyar csapatnak, mivel szeptember első napjaira, a nyári szünet utáni első, csehországi futamra kell majd újjáépíteniük a versenygépet.
Az alábbi videón a baleset látható a fedélzeti kamera szemszögéből.
A 2012 FIA European Truck Racing Championship versenyzői pontverseny állása
| Helyezés | Pilóta | Donington Park | Nürburgring |
Szmolenszk |
Összesen |
| 1 | Jochen Hahn (DEU) | 47 | 47 | 50 | 331 |
| 2 | Antonio Albacete (ESP) | 46 | 42 | 51 | 325 |
| 3 | Adam Lacko (CZE) | 23 | 35 | 32 | 215 |
| 4 | Markus Östreich (DEU) | 23 | 20 | 21 | 204 |
| 5 | David Vrsecky (CZE) | 37 | 31 | 30 | 189 |
| 6 | Markus Bösiger (CHE) | 27 | 12 | 33 | 165 |
| 7 | Mika Makinen (FIN) | 5 | 19 | 15 | 115 |
| 8 | Dominique Lachéze (FRA) | 16 | 15 | 15 | 102 |
| 9 | Anthony Janiec (FRA) | 19 | 13 | 0 | 76 |
| 10 | Gerd Körber (DEU) | 0 | 31 | 0 | 42 |
| 11 | Rene Reinert (DEU) | 0 | 0 | 19 | 37 |
| 12 | Nobert Kiss (HUN) | 20 |
0 |
0 |
27 |
| 13 | Javier Marriezcurenna (ESP) | 0 | 0 | 0 | 19 |
| 14 = | Matthew Summerfield (GBR) | 5 | 0 | 0 | 12 |
| 14 = | José Bermejo (ESP) | 0 | 0 | 5 | 12 |
| 16 | Jeremy Robineau (FRA) | 4 | 0 | 0 | 9 |
| 17 | José Rodrigues (PRT) | 0 | 0 | 0 | 7 |
| 18 | Jean Philippe Belloc (FRA) | 0 | 0 | 0 | 6 |
| 19 | Helen Lohr (DEU) | 0 | 5 | 0 | 5 |
| 20 | Jean-Pierre Blaise (BEL) | 0 | 1 | 0 | 3 |
| 21 | Franky Voijisek (CZE) | 0 | 0 | 1 | 2 |
| 22 | Thomas Robineau (FRA) | 0 | 1 | 0 | 1 |
A 2012 FIA European Truck Racing Championship csapatpontversenyének állása
| Helyezés | Csapat | Donington Park |
Nürburgring |
Smolensk |
Összesen |
| 1 | MKR TECHNOLOGY | 77 | 87 | 108 | 676 |
| 2 | PNEU BÖSIGER-TEAM 14 | 86 | 74 | 0 | 443 |
| 3 | BLAISE / BOUZIGE TRUCK RACING | 47 | 41 | 0 | 173 |
A 2012 FIA European Truck Racing Championship évad hátralévő versenyei
| Dátum | Helyszín | Ország |
| szeptember 1-2 | Most | Csehország |
| szeptember 22-23 | Zolder | Belgium |
| október 6-7 | Jarama | Spanyolország |
| október 13-14 | Le Mans | Franciaország |
Forrás: oxxoracing.com / fia.com
