A Lamborghini ügyvezető igazgatója, Stephan Winkelmann bejelentette, hogy a márka egy harmadik modell bemutatását tervezi a kínálat bővítése érdekében. “Lesz egy harmadik modellünk. Ennek mindennapos autónak kell lennie. Azt akarjuk, hogy legyen egy olyan autónk, ami alkalmas, hogy használják a hétköznapokon” – mondta Winkelmann a Reuters luxusmárkák fórumán Párizsban.
Még 2008-ban mutatta be a Lamborghini Estoque tanulmányt, amely egy négyajtós szedán. Egyes pletykák szerint ez lehet a harmadik modell. A gyár eddig bőszen tagadta, hogy bármi terve is lenne a koncepcióval, de egyértelműen sikere volt, így könnyen megvalósulhat.
Ugyanakkor a Volkswagen konszernen belül is számtalan ellenfele lenne, a Bentley Mulsanne, a Continental Flying Spur, a Porsche Panamera, az Audi A8, az Audi A7, VW Phaeton mind ezért a vevőkörért harcol, nem is beszélve a konkurenciáról.
Más hírek szerint szabadidő-autók felé nyitna a gyár, és a Porsche Cayenne, illetve VW Touareg padlólemezét használnák egy méregdrága terepes megalkotásához. Mindkét esetben valószínű a hibrid-hajtás, illetve a start&stop rendszer bevezetése is, hogy csökkentsék az egész márka flottafogyasztását.
A kínálatban emellett ott lesz az Aventador, illetve a Gallardo (és utóda), de ez nem zárja ki az olyan kisszériás modellek, mint a Sesto Elemento megvalósítását.
A Lamborghini 2008-ban még 2430 autót értékesített, majd a világméretű pénzügyi válság nyomán ez zuhanni kezdett, tavaly csak 1302 bikás autó kelt el. Idénre a cél 1500 autó, ami minden bizonnyal teljesíthető lesz, hiszen az Aventador idei teljes termelése elővételében elkelt. Winklemann nagyjából 2013-14-re teszi, amikor a szuper-sportkocsik piaca visszatér eredeti állapotába.



