Tavaly óta ismét kínál sportkocsit a McLaren. Az MP4-12C azonban nem a McLaren F1 utódja, de arra sem kell sokat várni. A brit gyár már dolgozik a legendás autó új változatán. Az ígéretek szerint annak ellenére, hogy kiemelkedő menetteljesítményt kínál majd, igyekeznek megoldani a hétköznapi használhatóságot is. A brit Autocar információja szerint az autó nagyobb és agresszívabb lesz, mint az MP4-12C.

Az MP4 nem az F1 utódja
800 lóerős lehet az új csúcs McLaren
2 fotó
Az MP4 nem az F1 utódja

Az MP4 nem az F1 utódja

Az MP4 nem az F1 utódja


Természetesen középmotoros kialakítással készül és kistestvéréhez hasonlóan, karbon központi cellára épül az autó. Arról egyelőre nem hallani, hogy vajon megörökli-e az F1 háromüléses (1+2) kialakítását vagy hagyományos kétszemélyes lesz.

A karosszériát aktív aerodinamikai elemekkel is felszerelik, amelyek alkalmazkodnak a körülményekhez. A változó állású első hátsó spoilerek mellett természetesen a fékszárny is felkerül a kocsira.

A lap úgy tudja, a Ricardo segítségével fejlesztik az új 5,0 literes V8-as motort, amelynek teljesítménye meghaladja majd a 800 lóerőt. A maximális nyomaték 800 Nm lesz, 3500 és 6800 percenkénti fordulatszámok között, mindez pedig turbós kialakítást sejtet. A nyomatékot a Graziano hétfokozatú duplakuplungos automata sebességváltója juttatja hátsó kerekek felé.

Nem meglepő módon a fenti teljesítmény kiemelkedő képességekkel ruházza fel a karbontól könnyű sportkocsit. A McLaren előzetes kalkulációja szerint 2,8 másodperc alatt gyorsulna 0-60 mérföld/órára (96 km/óra).  Ezzel ugyan elmaradna a Bugatti Veyrontól, de később behozná a lemaradását. 0-200 mph (320 km/óra) közötti sprintet 20 másodperc alatt letudná, ami két másodperccel rövidebb idő, mint a Bugattié.

A kiváló vezethetőséghez adaptív lengéscsillapítás, állítható kipörgésgátló is hozzáteszi a magáét, a lassításról kerámia féktárcsák gondoskodnak. Igazi érdekesség, hogy a blokkolásgátló kikapcsolható lehet versenypályán, amit a GPS is felügyelne, ami az ABS közúton való kikapcsolását megakadályozná.

Az autó árát jelenleg 110-120 millió forintra taksálják, ami nem kevés pénz, de hol van ez a nagyjából 400 millióba kerülő Bugatti Veyronétól. Így aztán bizonyosan nem jelent majd problémát vevőket találni az 500 darabosra tervezett szériának. 2012-2013-ban mutatkozhat be az autó, azt követően, hogy elkészül a McLaren MP4-12 C roadster kivitele.