A Ferrari ugyan kettős győzelemmel nyitott a Bahreini Nagydíjon, de a maranellói csapat azóta – annak ellenére, hogy az idei autó fejlesztése kedvéért ejtették 2009-et – egyre csak hátrébb csúszik, Törökországban már a középmezőnybe tartozott.
Míg a Red Bull a mezőny legjobbja, a McLaren pedig komoly sprinttel már-már beéri őket, a Ferrari nem tartja a lépést – az elnök, Luca di Montezemolo sem rejti véka alá, hogy nem tetszik neki, amit lát.
“A csapat fejlesztését illetően pillanatnyilag nem vagyok elégedett. Az idény elején még az első két helyen végeztünk, keményen hajtottam mindenkit, hogy összeszedjük magunkat (2009 után). Az első három futam után még az élen álltunk a bajnokságban, mostanra csak harmadikok (a csapatok között) és negyedikek vagyunk (egyéniben)” – mondta az olasz a BBC-nek.
Bár még 12 futam hátravan, az elnök már abban sem teljesen biztos, hogy sikerülhet visszakapaszkodniuk a valódi bajnoki esélyesek közé: “Korai még, de jelenleg nagyon kiélezett a verseny.”