A 2010-ben már negyedik F1-es szezonját töltő Adrian Sutil pályafutása során először a pontszerzés esélyével indul a futamokon, hét nagydíj után a német 22 ponttal a 10. helyen áll a bajnokságban. A Force India németje örül, hogy végre fut a szekér, és a jó autóval megmutathatja, mire képes.
“Úgy gondolom, jó dolog egy kiscsapatnál rendszeresen pontokat szerezni. Ma is az egyik legkisebb csapat vagyunk, de többször hozhatom az eredményeket – az már az embereken múlik, mit gondolnak. Elsősorban magammal akarok elégedett lenni, önmagamért dolgozom. A legfontosabb, hogy úgy menjek a pályára és úgy távozzam, hogy mindent megtettem. Jelenleg elégedett vagyok, és remélem, hogy az emberek is látják, hogy tehetséges versenyző vagyok” – magyarázta Sutil az Autosportnak.
A német korábban elég sokszor keveredett balesetekbe, de azt mondja, idén már sokkal könnyebb dolga van.
“Tavaly túl sokat kellett kockáztatnom, hogy valami tisztességes eredményt érhessek el. Nagyon könnyű volt túlmenni a határon és bukni. Az emberek meg persze azt mondják, hogy túl sokat hibázom, máskor meg rögtön hős lesz, aki egy gyengébb autót az első sorba juttat. Ez van. Jó autó kell, csak azzal tudja az ember megmutatni,mit tud. Ennyi a titok.”
