Már korábban bejelentette a Honda, hogy a következő években számos hibrid járművel bővíti kínálatát, s ezek közül az egyik kis kétüléses sportkocsi, a CR-Z tanulmány nyomán. A sorozatgyártású autó elkészült, amit nem a japán autógyár közleményéből tudunk, hanem egy kiszivárgott prospektusból. Ebben minden lényeges dolgot megtudhatunk a járgányról.

A 80-as évek modelljére, a CRX-re emlékeztető sportkocsi 4,08 méter hosszú, amihez 2435 milliméteres tengelytávolság tartozik. A kocsiba benzin-elektromos hibrid hajtás kerül. Az 1,5 literes benzinmotor teljesítménye 114 lóerő, míg nyomatéka 145 Nm. Ehhez képest a villanymotor 14 lóerőt és 78 Nm-t vonultat fel.


Ebből már látszik, hogy nem egy vérbeli sportkocsiról van szó, a 0-100 km/órás sprintet 9,7 másodperc alatt teljesíti. A CR-Z elsőkerék-hajtású, alaphelyzetben hatfokozatú, manuális váltó jár hozzá, de felárért folyamatosan változó áttételű automata is kérhető.

Háromféle módban üzemelhet az autó, Normal, Sport és Eco, a kapcsolóval választható beállítás visszaköszön a műszerfalon, tekintve, hogy a fordulatszámmérő ilyenkor kék, piros, illetve zöld színre áll át.

Az autó forgalmazása 2010-ben kezdődik, hivatalos bemutatkozása januárban a Detroiti Autószalonon várható.