Todt 1993-ban kezdte meg munkáját csapatfőnökként az akkoriban nem túl sikeres Ferrari-csapatnál, majd 1996-tól Michael Schumacherrel, Ross Brawnnal és Rory Byrne-nel közösen egyre feljebb emelték a Scuderiát, hogy előbb 1999-ben a konstruktőri, majd 2000 és 2004 között példátlan módon az egyéni és a csapatbajnoki címet is ötször egymás után elhódítsák. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik az első Schumacher nélkül, Kimi Räikkönennel szerzett kettős bajnokság is.
Todt 2007 végén távozott a csapat vezetői székéből, és az elmúlt évben folyamatosan egyre inkább a háttérbe vonult a Ferrarinál. A 63 éves franciát az elmúlt években többször is hírbe hozták már az FIA elnöki posztjával, feltehetően a Ferrari-kötődés teljes felszámolása is ebbe illeszkedik. A jelenlegi elnök, Max Mosley mandátuma ősszel jár le, így Todt ellene indulhat vagy egyszerűen őt válthatja majd.
“Jean Todt a Ferrari elmúlt 15 évének egyik kulcsfigurája volt. Mindig is a szakértelem és a szenvedély jellemezte a munkáját, amivel az én, a csapat egésze és a Ferrari összes rajongójának tiszteletét és szeretetét is kivívta. A legjobbakat kívánom számára a jövőben is!” – búcsúztatta Todtot a Ferrari elnöke.





