Idén nyernie kell
Fordult a véleménye
Bernie a GP3-mal jönne
30 fotó

Nehéz őket együtt fényképezni

Nehéz őket együtt fényképezni

A brit Daily Mail szerint Bernie Ecclestone és felesége, Slavica hamarosan elválhatnak. Az F1 ura 1982-ben találkozott a nála 28 évvel fiatalabb horvát származású nejével. A mostanra 50 éves egykori modell a két lány, Petra és Tamara kirepülésével maga is a Bernie elhagyását tervezi 24 évnyi házasság után.

Slavica már el is költözött Ecclestone-tól, és állítólag válóperes ügyvédet is keresett magának. A család egyik ismerőse szerint a válás oka a 78 éves Bernie munkamániája.

“Azért költözött el, mert építkeznek a szomszédban, lehetetlen itt lakni. Ki nem állhatja a zajt. Azt nem tudom, hogy el akar-e válni vagy sem” – mondta a lapnak a nagy hatalmú kisember, miután felesége nem hozzá irányított az újságírókat.

A válás legérdekesebb része azonban nem a szétköltözés, hanem a pár 2,4 milliárd fontra (750 milliárd Ft!) becsült közös vagyonának sorsa lehet, ugyanis annak nagy része Slavica nevén off-shore számlákon van.

“Majdnem minden az ő nevén van. Mivel nem Nagy-Britanniában honos, így adózási szempontból így jártak jobban” – nyilatkozta egy forrás a lapnak.

A pénzvagyonon kívül a párnak van egy közös háza London elit negyedében, Kensingtonban, egy szállodája Svájban, és a két lányuk után Petarának keresztelt luxusjachtja is.