Nem is akármilyen példányt fotóztunk le nemrég, az öreg 353W szinte tökéletes állapotban vészelte át az elmúlt néhány évtizedet, kis híján hármat. A garázs mélyén, békében szunnyadva talán még arról sem értesült, hogy szülőhazája, az NDK már régen köddé foszlott, mint valami rossz álom.
Szemkontaktus
Befutok Kókán a családi ház elé, ahol már vár a kisuvickolt öreg kétütemű, míg a kertben vaskerekű érdekességek várják, hogy rájuk kerüljön a sor. Rémülten, hunyorogva néz körbe az autó, hiszen legutóbb november táján látott utoljára napot és valami teljesen másra emlékezett, mint amit ezen a dögmeleg júniusi napon érzett.
Króm
Króm
Az autó valóban olyan állapotban van, mint amilyet a gazdája a látogatást megelőző levelezésben felvázolt. Eredeti fényezés, színben passzoló makulátlan kárpit és a műanyag ablaktömítéseken, műszerfalon nem látni még nyomát sem a repedésnek, öregedésnek és a rozsdafolt is ismeretlen dolog. Persze úgy nem is nehéz, ha még most is megvan a króm alkatrészekre a gyárban felkent konzerváló anyag.
A hihetetlen állapotban lévő, meghatározhatatlan színű festék fénye, – amit gondosan a szocialista vásárlók igényeit kutatva kevertek ki az eisenachi fehérköpenyesek (haha) – csak elhanyagolható mértékben kopott meg. Ez is inkább a hanyagul felszerelt tetőcsomagtartó számlájára írható, nem az idő és a vasoxid támadásának esett áldozatul. Szóval szép a garázsban tartott autó élete, az nem vitás.
Röpdolgozat
Gyermektáborok helyszíne
Gyermektáborok helyszíne
Körbejárás és a típusra jellemző parányi részletek szemrevételezése után hamar az autóban találtam magam. Szerencse, hogy vendéglátóm nem vizsgáztatott, mert mindenre nem emlékszem. Az megmaradt, hogy a “W” a tárcsafékes kivitelt jelöli, a De Luxe pedig néhány apróság mellett a nyitható tetőt kódolja és hogy az idő előre haladtával egyre egyszerűbbé, dísztelenebbé vált a kocsi, de hogy mely évjáratokon volt fémből, illetve ezüst, vagy fekete műanyagból a márkajelzés, azt már ne kérdezze senki.
Az első percben kiderült, meg kell hogy cáfoljak egy városi legendát, ami a Wartburg és az ajtóbecsapás témakörében keletkezett. Ugyanis a jól beállított Wartburg ajtónak nem kell úgy nekiesni, mint a szólásban szereplő tót az anyjának, majd röhögni a kongó bádoghangon, hanem egészen valószínűtlenül finom mozdulattal is becsukható. Kipróbáltam egymásután többször is, még nekem is ment.
Korábbi Wartburgos élményeimnek hála az elképesztő ajtónyitó mechanizmus – fiatalabbak kedvéért: az ajtózár gombja lenyomva van nyitva, felhúzva zárva – sem tudott túljárni az eszemen.
Ugye kíváncsi rá, hol, hogyan lehet hasonló autót szerezni. Elkeserítő hírek a következő oldalon.
Körbejárva a járgányt még rácsodálkozom a hatalmas, de roppant bután pakolható csomagtartóra, elképedve nézem a szinte kongó, óriási helytartalékkal rendelkező motorteret is.
Igazán könnyen hozzá fért a szerelő bármihez, egyedül a gyújtásállításhoz kellett nőgyógyászi előképzettség, ha az orr szétbontása nem volt tervbe véve.
De Luxe
De Luxe
Állítható háttámlájú üléseit és a kormányváltót nézve elgondolkodunk azon, vajon miért nem készítettek előre egyetlen, széles ülőlapot a kormányváltós amerikai autók példájára. Indítás után a motornak is kellemes hangja van, valahogy szép.
Korábban sosem hallottam még ilyet, mert az eddigiek hangja vagy a motorolajtól eldugult kipufogó, vagy a szerencsétlenül beállított gyújtás miatt volt teljesen más.
Lappangási idő
Az öreg 353W tulajdonosát már a szülői házban utolérte a fertőzés. Nem elég, hogy a családban szinte mindenkinek Wartburgja volt, még ő is ugyanilyen modell távirányítós típusa után szaladgálhatott gyerekként. Így ne is csodálkozzunk rajta, ha ő is ezt nézte ki magának.
Állítgatható
Állítgatható
Az első példány jutányos áron – ingyen – került hozzá, de azon a fékek és a motor kivételével nagyjából mindennel baj volt. A kasztni rendbetétele komoly beruházást igényelt volna.
Népmesei fordulat
Ekkor, a kilátástalanság határán jött a fordulat, egy alig használt – nem volt benne 30 ezer km sem – autóhirdetés képében. A személyes találkozót elhatározás, majd üzlet követte, később mázsányi alkatrésszel együtt megérkezett a kocsi a mostani tulajdonoshoz. Útközben átlépte a 30 000 kilométeres álomhatárt is a kilométeróra.
Ahogy lenni szokott, az autó állapotáért egy idős bácsit illet a köszönet, aki végig garázsban és jó karban tartotta az öreg kétüteműt és a szükségesnek tartott alkatrészek felhalmozása is az ő műve.
Ha nagy leszek, OT-s rendszámom lesz
Ott a duplavé
Ott a duplavé
Jövőre, ha lesz rá elegendő idő és energia, akkor a tulajdonos belevág a veterán vizsga megszerzésének kemény munkájába.
Persze neki várhatóan nem lesz nehéz dolga, hiszen egyetlen csavart sem kellett felújítania, az pedig, hogy az eredeti gumik helyett újakat tett fel a gépre és hogy az 1979-es gyújtótrafók mellett meglapul egy öregebb kivitelből származó példány is, az nem lehet kizáró ok.
Talán a bakelitre cserélt fém gyertyapipákat is vissza lehet rakni?
