“Lefogadom, hogy az ellenfeleink keményen dolgoztak, hogy le tudjanak győzni minket Isztambulban. De egyáltalán nem aggódom, mi is dolgoztunk, és meg vagyok győződve róla, hogy a Ferrari nagyon erős lesz itt. Ha megnézzük az eddigi helyszíneket, az isztambuli nagyon hasonló a sepangihoz és a sakhirihoz, ahol győzni tudtunk, ebből pedig arra következtethetünk, hogy ezen a hétvégén is nagyon versenyképesek leszünk” – mondta Räikkönen.
A Ferrari az elmúlt két futamon kettős győzelmet aratott, és már a harmadik versenyt nyeri sorozatban, így előnye a konstruktőri bajnokságban 12 pont a BMW előtt, míg Räikkönen 9 ponttal vezet egyéniben. A finn szerint csak lendületben kell maradni.
“Barcelona tökéletes hétvége volt számomra és a csapatnak is. Most ritmusban kell maradnunk. A pole nagyon sokat jelentett, és úgy tűnik, hogy Isztambulban is elengedhetetlen a győzelemhez az élről rajtolni. Tavaly hibáztam az időmérő utolsó szakaszában, és drágán is fizettem érte” – magyarázta a világbajnok, aki 2007-ben végül a második helyen ért célba Massa mögött.
“A célunk egy újabb kettős gőzelem. A hozzáállás nem változik. Korai még a győzelmen kívül másra gondolni. Annyi pontot szeretnék gyűjteni, amennyit csak lehet, így állok neki a futamnak.”




