A Volkswagen marketingesei egész Európában hirdetik, hogy az új Golf GTI igazi élményautó lesz. Visszatér a hagyományokhoz és az autózás terén olyan izgalmas lesz, mint az első széria. A nyugati sajtót meggyőzték a próbautak, az Abt tuningcéget nem.

Ők úgy gondolták nagyobb teljesítmény kell egy alsó középkategóriás autóba, mint a GTI 200 lóereje. Lehet benne valami, hiszen a Megane RS ( 225 Le) és Alfa 147 GTA (250 Le) is erősebb. Ezért az Abt némi plusz lóerőt csalogatott elő a 2,0 literes turbómotor elektronikájának áthangolásával.

30 lóerővel tud többet az Abt motorja és ugyanennyivel nőtt a forgatónyomaték is. Így várhatóan javul majd az autó gyorsulása és dinamizmusa is, de ezt egyelőre nem árulták el. Ami viszont biztos javult, az autó stabilitása és kanyarsebessége. Ennek érdekében ugyanis kicserélték a rugókat és a lengéscsillapítókat is.

Nem csak az ültetés mélysége állítható, hanem a be- illetve kirugózás mértéke is. 35-40 milliméterrel kerül alacsonyabbra a karosszéria. Az új 8,5 x 19-es felnikkel szerelt peres gumik további “nyúlástól” szabadítják meg az autót. Javítottak a féktávokon is, nem csak a szélesebb gumik, de az új fékrendszer is e célt szolgálja.

A felnik ütős látványa mellett a spoilerek teszik egyedivé a GTI-t. Elöl egy kis spoilerrel tették izgalmassá a GTI elejét. Oldalra küszöbspoilerek, hátulra új lökhárító került. Ezen kívül négy krómozott kipufogóvég hirdeti az autó átalakulását.

Egyedi megrendelésre karbonból készítik el a motorháztetőt, de lehet rendelni előre-felfelé nyíló ajtókat is. Az alap autóért 44 290 eurót (10 900 000 forint) kell az Abt-nek fizetni.