Nagy szigorítás jöhet a közlekedési bírságolásban Horvátországban. A biztonsági öv használatának elmulasztásáért például 200 eurós (mintegy 73 ezer forint), a veszélyes szabálytalan parkolásért 300 eurós (mintegy 109 ezer forint) büntetés járhat, az illegális utcai autóversenyek résztvevőire pedig akár 5000 eurós (mintegy 1,8 millió forint) bírságot és elzárást is kiszabhatnak – jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter.

A tárca a közúti közlekedés biztonságáról szóló törvény módosítását készíti elő. A tervezet még nem került társadalmi egyeztetésre, így a szigorítások egyelőre nem léptek hatályba.

Az illegális autóversenyzés és a közutakon végrehajtott veszélyes manőverek, köztük a driftelés miatt jelenleg legfeljebb 2650 eurós bírság szabható ki. A javaslat ezt 2000 és 5000 euró közötti összegre emelné, emellett akár 60 napos elzárást, a jármű elkobzását és a járművezetéstől való eltiltást is lehetővé tenné. Külön szankcionálnák a veszélyes vezetésről készült felvételek rögzítését és közösségi médiában történő közzétételét is. Bozinovic hangsúlyozta: nem az autós találkozók betiltása a cél, hanem a többi közlekedőt veszélyeztető magatartás visszaszorítása.A biztonsági öv használatának elmulasztásáért, valamint a gyermekek szabálytalan szállításáért járó bírságot 130-ról 200 euróra emelnék. A közlekedést veszélyeztető vagy súlyosan akadályozó, szabálytalan parkolás büntetése a jelenlegi 30 euróról a tízszeresére, 300 euróra nőne. Ide tartoznak azok az esetek, amikor a járművek elzárják a járdákat, akadályozzák a mozgáskorlátozottak közlekedését vagy a mentőegységek áthaladását.

Jelentősen szigorítanák az elektromos rollerek használatára vonatkozó előírásokat is. A bukósisak nélküli rollerezésért járó bírságot 30-ról 100 euróra emelnék. Azokat a szülőket és gondviselőket, akik megengedik, hogy 14 év alatti gyermekük elektromos rollert vezessen, 1000 és 3000 euró közötti bírsággal sújtanák. Ilyen esetekre eddig nem írtak elő külön pénzbüntetést.

Ugyanekkora, 1000 és 3000 euró közötti bírság járna a megengedettnél nagyobb teljesítményű elektromos rollerek használatáért. A szabálytalan rolleres közlekedést 100 euróval büntetnék. A tervezet a rollerek kötelező nyilvántartásba vételét és megjelölését is előírná, hogy könnyebben ellenőrizhető legyen, megfelelnek-e a közúti közlekedés műszaki és jogszabályi követelményeinek.

A törvénymódosítással emellett egyszerűsítenék az önkormányzatok közlekedési ügyekkel kapcsolatos eljárásait, és a hegyimentő szolgálatra is kiterjesztenék a sürgősségi közlekedésre vonatkozó szabályozást. Horvátország az európai uniós előírásokkal összhangban a határokon átnyúló adatcserét is hatékonyabbá tenné, megkönnyítve a külföldi rendszámú járművekkel elkövetett közlekedési szabálysértések felderítését.

https://www.vezess.hu/hirek/2026/08/11/a-magyar-autosok-is-orulhetnek-uj-rendszer-erkezik/