Egy Forma-1-es hétvége programjában már nem elég, ha csak a pályán zajló események kötik le az embert. Ezen a téren az Amerikai Nagydíj helyszíne az élmenők közé tartozik: a texasi Circuit of the Americas területén már eddig is volt egy 76 méteres kilátótorony, és rendre nagy előadókat hívtak koncertezni. Az idei évre egy állandó vidámparkot is felhúztak a pálya mellé, itt azonban még mindig nem állnak meg, mert egy Guinness-rekordot is megdöntenek. Felállítják ugyanis a helyszínen
a világ legnagyobb cowboykalapját.
Az egészet Bobby Epstein, a COTA elnöke indítványozta, legalábbis olyan formában, hogy szeretett volna a létesítményben belül valami olyan turisztikai látványosságot tudni, ami Guinness-rekorder. A kalap ebből a szempontból adta magát: az austini futamokon többször is helyi viseletre váltott például a Pirelli, lecserélve a dobogósok baseballsapkáját. Tavaly pedig a pálya hirdette meg, hogy az időmérő napjára aki csak tud, kalapban menjen.
A 22 méter átmérőjű óriási fejfedő még készül, de már csak az utolsó simítások vannak hátra, a jövő hétvégi futamra biztosan összeáll a javarészt üvegszálas anyagból álló látványosság. A Guinness World Records hitelesítői a futamot megelőző csütörtökön fogják szemrevételezni, hogy valóban háromszor (!) nagyobb-e, mint az eddigi csúcstartó.
COTA is planning to set a Guinness World Record for the world's largest cowboy hat ahead of next week's US GP 🤠 The 75-foot hat will be in the Lone Star Land fan zone at COTA, doubling up as a shaded area with a bar underneath. https://t.co/yu8GCRu3ZP
— Luke Smith (@LukeSmithF1) October 12, 2026
F1-szempontból a hétvége azért másról is fog szólni, leginkább arról, hogy bajnok lesz-e a Mercedesszel Andrea Kimi Antonelli. Az olasz a megfelelő eredményekkel pontot tehet a 2026-os szezonra, mutatjuk, mi kell ehhez:


