A mercedeses Andrea Kimi Antonelli a 19. helyről rajtolva nyerte a 2026-os Forma-1-es Olasz Nagydíjat a csapattárs George Russell és a Red Bull hollandja, Max Verstappen előtt.

A monzai 53 körös versenyt csak 20-an kezdték a rajtrácsról büntetések miatt. A figyelem ezúttal a mezőny végére is irányult, például a mezőny végéről rajtoló Antonelli miatt, de legalább ennyire érdekes volt, mi lesz a sor elején, az alpine-os Pierre Gasly pole-pozíciója okán.

A gumiválasztás vegyes volt, az élmezőnyben is. A két Ferrarival Charles Leclerc és Lewis Hamilton, valamint Max Verstappen a Red Bull-lal lágy Pirellikkkel rajtoltak, a környezetük közepeseket választott. A mezőny hátsó szekciójában páran kemény gumis kezdés mellett döntöttek, köztük Antonelli is.

A rajt

Gasly jól kapta el a rajtot, lazán tartotta maga mögött George Russell Mercedesét az első kanyarokban. Mögöttük a Ferrarik összecsaptak, Leclerc gyakorlatilag kiszorította Hamiltont a sóderágyba, aki visszaesett a 10. helyre.

11 fotó

Gasly győzelmi reményei nem tartottak sokáig, Russell a második kör elején meg is előzte az Alpine-t. Leclerc is a francia elé került rövid időre, de a pole-pozíciós vissza tudott támadni. Leclerc mellett még ebben a körben elment Verstappen is. A kör végét Leclerc már nem fejezte be: miután a mclarenes Oscar Piastri is támadta, a célegyenesre gyorsítva kicsúszott, nagy tempóval a falba vágódva. Bukása emlékeztetett a 2020-as, szintén a Parabolicában elszenvedett balesetére. Megszakították a futamot, Leclerc-nek pedig az orvosi központba kellett mennie, akkora erők hatottak rá.

Második rajt

Russell, Gasly, Verstappen, Franco Colapinto (Alpine), Piastri, Lando Norris (McLaren), Arvid Lindblad (Racing Bulls), Hamilton, Oliver Bearman (Haas), Esteban Ocon (Haas) volt a mezőny első tíz pilótájának sorrendje az álló rajtos újraindításnál. Antonelli a 12. helyig kapaszkodott fel Leclerc bukása előtt, innen folytathatta futamát. Az élmezőny többsége új kemény gumikat rakatott fel, Verstappen és Hamilton voltak megint a kivételek közepes abroncsaikon. Antonelli is közepesekre váltott.

A rajtot nem tudták egyből ellőni, mert Cunoda Juki keresztben állt meg rajthelyén, túl későn vette észre helyes pozícióját a Racing Bulls japánja. Egy új felvezető kör után már tényleg el tudott indulni a mezőny. Russell és Gasly mögé Colapinto jött fel harmadiknak, de a középső szektoros rendezkedésekben kicsúszott a kavicságyba és visszaesett a mezőnyben. Verstappen maradt így a harmadik Piastri és Hamilton előtt, Antonelli pedig már a 6. helyen volt a 7. kör kezdetén – volt, hogy egyszerre kettőt is előzött az olasz. Verstappen a hetedik körben utat talált Gasly mellett.

Hőstett: a 19. helyről indulva nyertek az F1-ben 6

Franco Colapinto (Kép: Dom Gibbons – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)

Tíz kör után az Alpine lecsúszott a dobogóról, Hamilton is elment mellette a Ferrarival. Mögé igazán nagyágyúk érkeztek ekkor, a két McLaren fogta közre Antonellit. A trió első két tagja hamar leszalámizta a franciát, Antonelli viszont feljött az ötödik helyre.

Váltások az élen

Verstappen a 12. körben átvette Russelltől a vezetést egy keverékkel lágyabb gumikon. Mögöttük két másodperccel is ment a meccs, Hamilton mellett Piastri és Antonelli is elment ugyanebben a körben. Nem úgy tűnt azonban, hogy ezek a meccsek zátonyra futnak, az üldözők az extra energiával azonnal vissza tudták magukat hozni helyzetbe. Ügyesebben játszotta azonban ezt Antonelli, aki egy körrel később már harmadik volt a 19. helyről rajtolva, és csapattársát üldözhette.

Verstappen nagyon lassította a mögötte próbálkozó Russellt, Antonelli is támadhatott. A brit menekülőre fogta, a 15. körben visszavette a vezetést a Red Bull versenyzőjétől. Verstappen mellett egy körrel később Antonelli is utat talált, Mercedes 1-2. volt a 16. körben. A trió kicsit ellépett Piastritól és Hamiltontól, akik szintén egymást előzgették a 4-5. helyen, nyakukon Gaslyval és Norrisszal, akik időnként szintén beszálltak az előzgetésbe.

Antonelli annyira formában volt, hogy

a 18. körben Russellt is megelőzte, és vezette hazai versenyét.

Hőstett: a 19. helyről indulva nyertek az F1-ben 7

Andrea Kimi Antonelli (Kép: James Sutton – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)

Annyi oda-vissza előzés volt a futam ezen szakaszán, hogy számolni sem lehetett. De a meccselő felek elkezdtek szétszakadozni: a két Mercedes lelépte Verstappent, Piastri és Hamilton pedig komolyabban leszakították Gaslyt és a sikánt egy alkalommal átvágó Norrist. Mögöttük a pontokért Lindblad, Cunoda és Bearman versengtek.

Hőstett: a 19. helyről indulva nyertek az F1-ben 8

Pierre Gasly és Lewis Hamilton (Kép: Bryn Lennon – Formula 1/Formula 1 via Getty Images)

Csapatutasítás a Mercedesnél

Az oda-vissza előzéseket a Mercedes hamar megunta, és megkérték Antonellit, ne jojózzon már. Az olasz ennek nem örült, mire később jött a válasz, hogy formációban próbálják leszakítani még jobban Verstappent, ha pedig ez nem jön össze, ő húzhatja el Russellt az élen állva.

Féltávnál, a 26. körben Antonelli hibázott egy komolyabbat, az első sikánt elfékezte, de nem veszített ezzel sokat, inkább csak rosszul nézett ki. A piros zászló alatt kemény gumikra váltók érthető okokból nem akartak kereket cserélni, de a közepesekkel Antonelli és Verstappen sem igazán jelezte váltási szándékát. Ezen a virtuális biztonsági autó változtatott, melyet Lance Stroll pálya szélén megálló Aston Martinja okozott – mindkét pilóta cserélt, Antonelli közepes, Verstappen kemény gumikkal haladt tovább. Hamilton megegyező stratégián haladt velük, ő viszont nem használta ki a kedvezményes cserelehetőséget.

Hőstett: a 19. helyről indulva nyertek az F1-ben 9

Andrea Kimi Antonelli (Kép: Guido De Bortoli/Getty Images)

30 kör után Russell vezetett Piastri, Hamilton és Norris előtt, Antonelli és Verstappen pedig tandemben siettek vissza oda, ahol tartottak, a közvetlen élmezőnybe. Friss gumikkal szépen vágtattak át az előttük haladókon, és faragták hátrányukat Russell-lel szemben. Hamilton kifejezetten könnyű falat volt Antonellinek, a brit épp előtte ment el az első sikánban a lassító felé. A hétszeres bajnok ezen a ponton már Piastriról is leszakadt, de tartotta magát Norris előtt.

Melyik Mercedes nyer?

Miután Antonelli visszatért a második helyre a 37. körben, 16 köre volt, hogy 9 másodpercet ledolgozzon. Körönként 6-8 tizedmásodperces tempóelőnyével ez hozhatónak tűnt, de ez azért ingadozott. Verstappen kissé lemaradt Antonellitől és Norris, Hamilton és Piastri előzgetésénél. Reménysugárt jelentett a hollandnak, hogy Russellt sárga zászlós szabálytalanság miatt vizsgálták, de ez hamar elillant, nem büntettek.

Verstappen a 40. körben váratlan ellenfelet kapott, Piastri ugyanis visszatámadt a dobogóért, sőt, előzött is. Mögöttük Hamilton és Norris is egymásra talált, Gasly ekkorra már egyedül maradt a hetedik helyen.

Russell az utolsó tíz körbe lépve elkezdett panaszkodni a gumijaira, Antonelli pedig újult erőre kapott az üldözésben. Verstappen is visszalépett harmadiknak, de tükrében láthatta a két McLarent és az agyonhasznált közepes gumikkal Hamiltont is.

Antonelli végül a 47. kört már egy másodpercen belüli lemaradással fejezte be. Russellnek pár körrel korábban a gumijai állapotára figyelmeztették, ezt egyfajta burkolt üzenetként is lehetett értékelni, hogy ne küzdjön túlságosan. A dolog viszont nem jött össze egyszerűen: az első sikánban Russell hibázott, Antonelli pedig a sóderágyba csúszott. Nem veszett el ekkor még minden, négy kör volt hátra a futamból, Verstappenék pedig egymással voltak el: a McLarenek egymást előzgették.

Antonelli a következő adandó alkalommal dűlőre is vitte a dolgot, az 50. körben átvette a vezetést. Ez volt a 26. előzése a futamon. Innen az olasz már lazán célba gurult, ahogy Russell is a második helyen. Verstappen is behozta a Red Bullt a dobogóra, ebben segített neki az is, hogy a McLarenek egymást terelgették a fűre. A papaja pilóták Norris, Piastri sorrendben futottak be 4-5. helyen, Hamilton hatodik helyet szállított a Ferrarinak. Gasly a hetedik lett Lindblad, Colapinto és Cunoda előtt.

Hőstett: a 19. helyről indulva nyertek az F1-ben 10

A teljes eredménylista

A bajnokságok állása

Antonelli motorbüntetés utáni kármentése annyira jól sikerült, hogy ismét növelni tudta előnyét a bajnokságban.

  1. Antonelli – 267 p
  2. Russell – 201 p
  3. Hamilton – 191 p
  4. Norris – 171 p
  5. Leclerc – 155 p
  6. Verstappen – 127 p
  1. Mercedes – 468 p
  2. Ferrari – 346 p
  3. McLaren – 287 p
  4. Red Bull – 204 p
  5. Racing Bulls – 75 p
  6. Alpine – 62 p

A 2026-os Forma-1-es szezon egy hét múlva a vadiúj madridi pályán folytatódik.