Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok Budapesten, melyek a forgalmi rend változását is magukkal hozzák. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben sorolja fel mire érdemes készülni a következő napokban-héten.
Már augusztus 15-től, szombattól érvénybe lépnek olyan korlátozások a fővárosban, amelyek a közösségi közlekedést is érintik: átadják a gyalogosoknak a Széchenyi Lánchidat, ezért ebben az időszakban az autóbuszok módosított útvonalon közlekednek. Korlátozásra kell számítani továbbá a Budai vár területén, a Műegyetem rakparton, a Kossuth Lajos téren, a Várkert rakparton, valamint a budai és pesti alsó rakpartokon is.
A lezárások, valamint a várható nagyszámú érdeklődő miatt a Budapesti Közlekedési Központ a belvárosban a sűrűbben közlekedő járatokat, elsősorban a metrók igénybevételét javasolja. Utóbbiak augusztus 20-án a megszokotthoz képest tovább, hajnali fél 3-ig járnak. A BKK azt kéri az utasoktól, hogy kísérjék figyelemmel a tűzijátékhoz kapcsolódó változásokról szóló tájékoztatásokat és utazásukat a BudapestGO alkalmazással tervezzék meg. Az aktuális, valós idejű közlekedési rendről a bkk.hu/nemzetiunnep oldalon is lehet tájékozódni.
Augusztus 20-án, illetve az azt megelőző, majd követő napokban több helyszínen számos program várja a látogatókat a fővárosban. A programokról részletesen az augusztus20.hu oldalon lehet tájékozódni.
A Budapesti Közlekedési Központ a programok elérésére a belvárosban sűrűbb közösségi közlekedést, különösen a metrók igénybevételét javasolja.
Az augusztus 20-án megrendezett programokra és a tűzijátékra érkező látogatók érdekében a késő délutáni és az esti időszakban, valamint a tűzijátékot követően sűrűbben közlekednek a belvárost elérő kötöttpályás járatok (villamosok, metrók) és a főbb autóbuszok. Ezekhez csatlakozva számos külvárosi vonalon is többször indulnak a BKK járatai a programokon résztvevők hazajutását segítve. Az éjszakába nyúló Kossuth Lajos téri, Műegyetem rakparti és margitszigeti rendezvények miatt 20-án az M2-es, az M3-as és az M4-es metróval éjjel tovább, kb. hajnali fél 3-ig lehet utazni. A nagykörúti 6-os villamos egész éjjel sűrűbben közlekedik, a margitszigeti 26-os autóbusz kb. hajnali 2 óráig jár, valamint a belvárost érintő éjszakai járatok közlekedését is a várható forgalomhoz igazítják.
A Budai várban található Mesterségek Ünnepe rendezvény az M2-es metró, majd a Széll Kálmán térről sűrűbben induló 16A autóbusz igénybevételével közelíthető meg. A Budai Vár területe augusztus 20-án a Batthyány térről induló, nagyobb kapacitású 216-os autóbusszal is elérhető, a további rendezvénynapokon pedig a Clark Ádám tér a Dísz tér között közlekednek sűrűbben az autóbuszok, segítve többek között a Magyar Ízek Utcája rendezvényen résztvevők közlekedését is.
A Várkertnél megrendezett Magyar Ízek Utcája fesztivál Óbuda felől a Clark Ádám térig közlekedő villamosokkal, a XI. és a II. kerület felől a Döbrentei tér érintésével közlekedő villamosokkal közelíthető meg optimálisan. 21-én délutántól, a Lánchídon közlekedő autóbuszokkal is elérhető a Clark Ádám tér.
A margitszigeti programok a sűrűbben közlekedő 26-os autóbuszokkal, valamint a 4-es, 6-os villamossal érhetők el. 20-án este, a Margit híd korlátozása miatt a szigetre tartó autóbuszra a Göncz Árpád városközpontnál lehet felszállni, mely az M3-as metróval és az 1-es villamossal is megközelíthető.
A Műegyetem rakparton tartandó koncertek látogatóinak a BKK az M4-es metrót ajánlja, amely az esti időszakokban sűrűbben közlekedik.
Az ünnepi időszakban a BKK járatai az aktuális forgalmi viszonyoknak, korlátozásoknak megfelelően közlekednek. Valós idejű információk a bkk.hu/nemzetiunnep oldalon érhetők el a járatok közlekedésével kapcsolatban.
Változások a hidak gyalogosforgalmában
A budapesti hidakon az alábbiak szerint korlátozzák a gyalogos forgalmat.
Lánchíd: augusztus 15-én, reggeltől augusztus 21-én, pénteken 12 óráig a Lánchíd útpályáját átadják a gyalogosokoknak, a híd járdáját lezárják. Augusztus 20-án 19 órától a gyalogos forgalom elől is lezárják a hidat, de rögtön a tűzijáték után át lehet kelni gyalog a Lánchídon.
Margit híd: augusztus 17-én, hétfőn reggel lezárják a Margit híd járdáit, a gyalogosok a szélső sávban haladhatnak. Augusztus 20-án 17 órától a Margit hidat teljes szélességében és a Margitsziget déli kihajtóját lezárják.
Közúti közlekedési változások
Fontosabb forgalomkorlátozások:
– lezárják a pesti alsó rakpartot a Margit híd és a Március 15. tér (Erzsébet tér) között augusztus 14-én, pénteken 17 órától 24-én, hétfőn hajnali 6 óráig; 20-án, csütörtökön a Közraktár utca és a Dráva utca között lesz zárás;
– lezárják a budai alsó rakpartot a Rákóczi híd (Pázmány Péter sétány) és a Margit híd (Üstökös utca) között augusztus 15-től, szombattól 22-én, pénteken 22 óráig;
– lezárják a Lánchidat augusztus 15-én, szombaton 4:30-tól 21-én, pénteken 12 óráig;
korlátozások lesznek a Budai vár területén augusztus 15-től, szombattól 25-ig, keddig;
– lezárják a Műegyetem rakpartot augusztus 15-től, szombattól 22-én, szombaton 20 óráig;
– lezárják a Lánchíd utcát és a Várkert rakpartot augusztus 19-től, szerdától 23-án, vasárnap 16 óráig;
– korlátozhatják augusztus 20-án, csütörtök délelőtt a Kossuth Lajos tér mellett a Dunán megrendezendő légiparádé miatt a felső rakpartokat is;
– korlátozzák augusztus 20-án, csütörtökön 16 órától 23 óráig a Szent Jobb körmenet miatt a József Attila utca és a Bazilika környékének forgalmát;
– lezárják augusztus 20-án, csütörtökön várhatóan 17 órától kb. 22:30-ig a Margit hidat;
– lezárják augusztus 20-án, csütörtökön várhatóan 19 órától kb. 22:15-ig az Erzsébet hidat;
– az augusztus 20-i esti ünnepség idején korlátozhatják továbbá a felső rakpartok és a belvárosi utcák forgalmát.
Közösségi közlekedési változások
A Lánchíd zárásához kapcsolódó változások:
· a 105-ös, a 210-es, a 210B és a 910-es autóbuszok augusztus 15-től, szombattól augusztus 21-én, pénteken 12 óráig mindkét irányban módosított útvonalon, az Erzsébet hídon át közlekednek;
· a 178-as autóbusz augusztus 15-től, szombattól augusztus 21-én, pénteken 12 óráig csak a budai oldalon és rövidített útvonalon, a Naphegy tér és a Batthyány tér között közlekedik;
· a 216-os autóbusz augusztus 15-től, szombattól augusztus 21-én, pénteken 12 óráig csak a budai oldalon és rövidített útvonalon, a Dísz tér és a Batthyány tér között közlekedik;
· a 922-es, a 922B, a 966-os és a 988-as autóbuszok augusztus 15-én éjszakától augusztus 21-én reggelig a Bem rakpart – Margit híd – Bajcsy-Zsilinszky út érintésével közlekednek.
A Budai Vár korlátozása idején:
· a 16A és a 116-os autóbuszok rövidített útvonalon közlekednek, augusztus 15-19. között, illetve 24-én és 25-én a Széll Kálmán tér felől a Szentháromság térig, míg augusztus 20-23. között a Széll Kálmán tértől a Bécsi kapu térig közlekednek;
· a 16-os autóbusz augusztus 15-25. között nem közlekedik, helyette a Széll Kálmán térről induló 16A és a 15-21-e között a Batthyány térről induló, 21-e délutántól ismét a Deák Ferenc térről induló 216-os buszok sűrűbben indulnak.
A Magyar Ízek Utcája rendezvényhez kapcsolódóan a Lánchíd utca és a Várkert rakpart lezárása idején:
· a 19-es villamos augusztus 19-től, szerdától augusztus 23-án, vasárnap délelőttig a Kelenföldi pályaudvar és a Széll Kálmán tér, valamint a Bécsi út / Vörösvári út és a Clark Ádám tér (Jégverem utca) között közlekedik;
· a 41-es villamos augusztus 19-től, szerdától augusztus 23-án, vasárnap délelőttig a Krisztina körút–Széll Kálmán tér–Margit körút útvonalon közlekedik.
A Kossuth Lajos téri rendezvényekhez kapcsolódóan:
– a 2-es és a 23-as villamosok augusztus 18-án, kedden, valamint augusztus 19-án, szerdán 22 óráig rövidített útvonalon, a déli végállomásuk és a Kossuth Lajos tér M (Széchenyi rakpart) között közlekednek. Augusztus 19-én, szerdán 22 órától üzemzárásig csak a déli végállomásuk és a Boráros tér között közlekednek; augusztus 20-án és 21-én a villamosok egész nap a déli végállomásuk és a Március 15. tér között közlekednek;
– a 2B villamos az ünnepi korlátozások és a zajló, Könyves Kálmán körúti vágányfelújítás miatt augusztus 18-án és 19-én a belvárosi szakaszon nem közlekedik, helyette a sűrűbben induló 2-es villamossal lehet utazni, mely az ezeken a napokon módosított útvonalú 51-es pótlóbusszal is elérhető. A 2B villamos augusztus 20-án és 21-én egész nap Pesterzsébet és a Március 15. tér között közlekedik.
A Műegyetem rakpart zárásakor:
– augusztus 15-22. között a 107-es autóbusz az Infopark felé terelve, a Budafoki úton jár.
Augusztus 20-án az esti show és tűzijátékhoz kapcsolódóan:
A tűzijátékra érkező látogatók közlekedését segítve a késő délutáni és esti időszakban, valamint a tűzijátékot követően sűrűbben járnak a metrók, a belvárost elérő kötöttpályás járatok és a főbb autóbuszok. Ezekhez csatlakozva számos külvárosi vonalon is többször indulnak a BKK járatai. A Kossuth Lajos téri, Műegyetem rakparti és margitszigeti rendezvények miatt az M2-es, az M3-as és az M4-es metróval éjjel tovább, kb. hajnali fél 3-ig lehet utazni, a nagykörúti 6-os villamos egész éjjel sűrűbben közlekedik, a margitszigeti 26-os autóbusz kb. hajnali 2 óráig jár, valamint a belvárost érintő éjszakai járatok közlekedését is a várható forgalomhoz igazítják.
Jelentős forgalomkorlátozásra számíthatnak a Margit híd–Szent István körút–Bajcsy-Zsilinszky út–Károly körút–Múzeum körút–Vámház körút–Szabadság híd–Szent Gellért rakpart–Krisztina körút–Vérmező út–Margit körút által határolt területen belül. Az esti tűzijátékot megelőzően a közúti, a közösségi közlekedési és a gyalogos forgalom elől is lezárják a Margit hidat, a Lánchidat és az Erzsébet hidat továbbá szükség esetén korlátozhatják a Szabadság híd és a Szent Gellért rakpart közúti forgalmát is. Így további módosításokra kell számítani a belvárost és a hidakat érintő közösségi közlekedési járművek forgalmában. Az augusztus 20-i napot érintő további közlekedési változásokról a BKK később ad részletes tájékoztatást.




