A Vas megyei Sitke főutcáján, a helyi étterem és a buszmegálló között próbált átkelni egy ittas férfi december 26-án este. A közvilágítás pont azon az útszakaszon nem működött, és mivel sötét ruhát viselt, a közeledő autó vezetője későn észlelte a férfit.

A sofőr vészfékezéssel, a kormány elrántásával sem tudta elkerülni az ütközést, az áldozat súlyos fejsérülést és többszörös végtagtörést szenvedett, de eszméletét nem veszítette el. A Nissan utasa egyébként egészségügyi dolgozó volt, így azonnal megkezdte a sérült ellátását.
Az áldozat saját beszámolója alapján jelentős mennyiségű („a kelleténél jóval több”) alkoholt fogyasztott a baleset előtt – az előzetes, nem hivatalos vélemények szerint a férfi az alkoholmérgezés határán állhatott, amikor az eset történt.
Ugyanezen a helyen korábban egyszer már elgázolták a 40 év körüli férfit, sőt, egy harmadik alkalommal az édesapját is.
