Az autózás világa sokat változott az elmúlt évtizedben. Elérhető áron kapható már rengeteg villanyautó, konnektorról tölthető hibrid, és olyan hibrid is, ami a belső égésű motor indítása nélkül képes üzemképes állapotba kerülni. 

Ezek vezetése alapvetően egyszerű, még egyszerűbb, mint egy kézi váltóval, klasszikus benzinmotorral szerelt típus esetén, de azért van egy furcsaság, amit meg kell szokni. Maga a motorindítás hiánya ez a mozzanat. 

Amikor autóba ülünk, természetes mozdulatsor az indítókulcs elfordítása vagy indítógomb megnyomása, aminek hallható és érezhető eredménye a motor beindulása. A belső égésű motor összetéveszthetetlen módon mutatja, hogy munkára kész: hangja beszűrődik az utastérbe, némi vibráció érezhető a kormányon, ha van, akkor a fordulatszámmérő is fellendül az alapjárat közelébe. 

Ez a legfontosabb jel egy villanyautó műszerfalán 1

A konnektoros hibrideknél is ott a Ready felirat. A képen az Audi Q7 PHEV

Ilyenkor a gázpedállal, a sebességváltó üres állásában tudjuk „túráztatni” a motort, vagyis növelni a fordulatszámot, ami szintén egyértelmű hanghatással jár. Egy villanyautónál nincs ilyen visszacsatolás. 

Amikor beülünk, a rendszer már tulajdonképpen bármikor kész az indulásra, nem kell egy bonyolult mechanikai gépet működésre bírni, hogy nekifogjunk az autózásnak. Ez a jelenség leginkább a Stellantis új villanyautóiban furcsa, amelyekben (költségcsökkentési okokból) meghagyták a régi indítókulcsot a kormányoszlopon. Tehát nyomógomb sincs, a kulcsot ugyanúgy egy rugó ellenében kell elfordítani az indítás során, mint amikor az indítómotort aktiváljuk egy benzines vagy dízel jármű esetén. 

Ez a legfontosabb jel egy villanyautó műszerfalán 2

A Hyundai Ioniq 5 N műszerfalán is ott a felirat

De itt ezt nem követi egyértelmű hanghatás, mivel a villanymotor mindig „ugrásra kész”. Nincs alapjárat, nem lehet gázfröccsöket adni. Honnan tudjuk, hogy jól csináltunk mindent? Eléggé elfordítottuk a kulcsot? Van valami teendő még? 

Minderre egy nagyon fontos felirat hívja fel a figyelmet a műszerfalon. Ez a Ready felirat, ami szinte mindig így, angolul, teljesen kiírva jelenik meg zöld színnel a műszerfalon. Ez annyit tesz, hogy az elektromos hajtás kész az indulásra, innen már csak D állásba kell fordítanunk az irányválasztó kapcsolót, vagy megnyomni a D feliratú gombot (a fékpedál lenyomása közben), és a gázpedállal szabályozva a tempót már nincs akadálya az utazás megkezdésének.

Ez a legfontosabb jel egy villanyautó műszerfalán 3

A Jeep Avenger műszerfala

Ezt még tovább egyszerűsítették több nagyon modernnek tervezett villanyautó esetén. Ilyen például a Volvo több modellje, a Teslák, a Lucid Air, több Volkswagen típus is, ezeknél nincs indítógomb, csak a fékre lépve, a menetválasztót D állásba tolva, húzva, pattintva, pöccintve tudjuk mozgásra bírni a technikát. 

Ezeknél, például a Tesláknál a Ready felirat sem jelenik meg, mert ez nem ipari szabvány, kötelező elem. Így vannak olyan gyártók, amelyek mellőzik a használatát, van, ahol a műszerfal felvillanása, a sebességfokozatok megjelenítése jelzi a tettrekészséget, a BYD esetén pedig egy nemzetközileg talán még érthetőbb zöld OK felirat jelenik meg. 

Ez a legfontosabb jel egy villanyautó műszerfalán 4

A BYD egy zöld OK felirattal oldja meg a dolgot