Van az a pillanat, amikor egyetlen mozdulatban benne van minden, amiért szeretjük és szidjuk egyszerre országunkat. Most épp egy nagyon modern, útszéli fűnyírótraktor adta elő a magyar valóság stand-upját.

A traktor szorgosan nyírja a füvet az út mentén, amikor elér egy bójához, és a hétköznapi ember várja a csodát, hogy akkor ez majd magától kikerül és szépen megy tovább. De nemhogy kikerüli, még körbe is tudná nyírni (vagy letakarítani) egy másik eszközzel, azonban nem Magyarországon.

Itthon a “jóvanazúgy” filozófiát még az olyan high-tech gépek is át tudják venni, mint az Unimogra szerelt Hidrot fűkasza, amely több milliós tétel.
A kommentárt érdemes hallgatni, zseniális!

Magyarország fél percben:

Közzétette: Sándor Szőke – 2025. augusztus 16., szombat

Nem tudjuk eldönteni: sírjunk vagy nevessünk? Mert ebben a pár másodpercben minden benne van, ami a magyar hétköznapokra jellemző. A rend látszólagos, a munka nagy lendülettel folyik, az eredmény…hát, olyan amilyen. A bója pedig fekszik, mint egy elhagyott zászló a csatatéren.

Ezek után majd jöhet a gyalogos lengőkaszás brigád, hogy az ilyen apróságokat kipofozza.