2003.04.11. 07:15

Szöveg: Nagy Gergely

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Teszt: Saab 9-3 2.2 TiD ARC

A hagyományokon túl

Kulcsszavak: Saab
gumi.vezess.hu

Hagyománytisztelő márka a Saab. Ezzel a ma már nem sokra elegendő tulajdonságával a svédek vékony, de annál ragaszkodóbb rajongói tábort tudtak kialakítani, ami azonban a gazdasági sikerhez még nem elég. Jelenleg a Saab veszteséges, sőt nagyon veszteséges, ezért típuspalettáját sürgősen meg kell újítania és ki kell bővítenie.

Néhány tanulmányautót követően a reform első kézzelfogható jele az új 9-3-as volt, mely elődjéhez hasonlóan dízelmotorral is kapható. Ez a dízel az Opeltől érkezik, 2,2 literes, közvetlen befecskendezéses, és jelen formájában, 125 lóerős teljesítménnyel már az előd utolsó évében is szolgálatot teljesített a 9-3-asban.

Elődjénél jóval dinamikusabb formában látott napvilágot az új Saab 9-3-as. Sok Saab-hívő kapott a szívéhez, amikor megtudta, hogy az utód nem ferde háttal, hanem limuzin kialakítással érkezik. Praktikus ötajtós később sem várható, lesz viszont gyönyörű kabrió és sokoldalú kombi. Az ötajtós forma könnyű pakolhatósági előnyeit leszámítva a limuzin Saab 9-3-as sem kelt csalódást, mivel a rövid csomagtérfedél miatt a dinamikus képet mutat az autó. A pici fedél hátránya viszont, hogy az amúgy sem nagy, 425 literes csomagteret nehéz megtölteni.

Automata váltóval, a közepesen erős, 175 lóerős benzines turbómotorral és sportfutóművel próbáltuk ki korábban a Saab 9-3-ast. Akkor nem voltunk elégedettek a túl zord rugózással és a dinamizmust csírájában elfojtó automatával. A dízel 9-3-as sokkal nagyobb örömet okozott.

Sokat javult az elődhöz képest a futómű, ami főként az erősebb motoroknál viselkedett gonoszul. Egy-egy nagyobb gázadásra korábban a kormánykerék önálló életet élve indult meg kénye-kedve szerint jobbra vagy balra. A dízelmotor legnagyobb nyomatéka 280 Nm, így ez is képes lenne a kormányzott kerekek meglepésére, de az átdolgozott konstrukció nem űz ilyen tréfát a vezetővel.

Sportosságát azonban megtartotta az autó, ami azt jelenti, hogy valószínűtlenül gyorsan lehet a 9-3-assal fordulni. Ez túlzott önbizalmat ébreszthet a vezetőben, ám még a vakmerő kanyarvételeket is jóindulatú nyugodtsággal tolerálja az autó. A kanyar közbeni gázelvételt vagy irányváltást is különösebb zokszó nélkül viseli. A fizika határait feszegetve azonban az elektronikus menetstabilizáló veszi át az irányítást.

Hátránya is van a sportosságnak, amire rossz úton derül fény. Főleg a hátul ülők érzik, elöl csak hallani, hogy a hátsó futómű nagyokat üt keményebb úthibákon. Más szempontból is illúzió romboló hátul ülni, mivel a hely széltében és hosszában is kicsi. Hiába kapta meg a GM raktárból a Vectrának is alapjául szolgáló Epsilon padlólemezt a 9-3-as, és hiába lett a tengelytáv 7 centivel hosszabb, csak az elődhöz képest nagyobb a hely, az átlaghoz képest nem. Cserébe sok a rakodóhely és a szellőzés is jól szolgálja a hátul ülők kényelmét, így az alacsonyabb utasok gond nélkül élvezhetik a fejedelmi luxust.

Elöl bármilyen méretű és alakú utas kényelmesen ülhet, jól tartanak a sportosra formázott ülések, és pozíciójuk is megfelelően beállítható. Tengely és magasság irányban is állítható a kormány, ez is nagy is nagy segítség a pontos vezetői helyzet megtalálásához. Rakodóhelyből az első ülések környékére is bőven jutott.

A padlólemezhez hasonlóan a 2,2-es dízelmotor is GM, azon belül Opel termék. Volt már szerencsénk ehhez a motorhoz a Vectrában, de akkor automata váltóval. A Saab 9-3-asban ötfokozatú kézi váltó csatlakozott a 125 lóerős motorhoz. Eltérően a mai normától, a Saab motorja nem közös nyomócsöves vagy adagolófúvókás, de közvetlen befecskendezéses és 16 szelepes. Kedvező a nyomaték-karakterisztika. Van ugyan turbólyuk, ahol a 2,2-es dízel csak remeg és nem megy, de csak nagyon alacsony fordulatig tart ez a tetszhalott állapot. 1200-1300-as fordulat fölött már a teljes nyomaték nagy része rászabadul a hajtásra, 1500 fölött pedig a mind a 280 Nm rendelkezésünkre áll. Mivel az ötfokozatú váltó kiosztása remekül harmonizál a motorral, a 2,2 TiD 9-3-as fürgén gyorsít városban és országúton is.

Viszonylag hosszú a váltó áttételezése (ötödikben 3000-es fordulatnál 150-nel megyünk), ám a rugalmas motor így is megfelelő temperamentumot kölcsönös a presztízslimuzinnak. A hosszú váltónak köszönhetően nagyon kedvező a fogyasztás. Országúton betartva a 90-es sebességet és kerülve a hirtelen gyorsításokat, ötliteres átlagfogyasztást tudunk kihozni. A tesztfogyasztás 7,3 liter/100 km-re jött ki.

Van kellemetlen oldala is a motornak, ez pedig csúnya hangszíne. Nem is a dízeles ketyegés vagy a remegés a zavaró, ebben ugyanis nemigen van részünk, hanem a fejfájdítóan mély zaj csúfítja el az utazás szépségét.

Logikus csoportokban helyezték el a középkonzolon a 9-3-as imponáló tudását megjelenítő seregnyi kapcsolót, ám az egészet körülölelő fekete műanyag nem túl szép. Mindegyikünk szépnek találta viszont az ARC kivitel elegáns, sötétbarna fát mintázó betéteit, melyek a váltókar környékét és vékony csíkban a műszerfalat is feldobták. A fedélzeti számítógép és a rádió legfontosabb adatait a szélvédő tövébe illesztett kicsi kijelző mutatja, ezért nehezen érhető, hogy az állandó funkció nélküli középkonzoli kijelző miért sokkal nagyobb nála.

Dízel Saab 9-3-asba már 7 395 000 forintért be lehet ülni, ha megelégszünk a Base kivitellel. Blokkolásgátlót, menetstabilizáló elektronikát, első, oldalsó és függönylégzsákot, valamint manuális légkondicionálót ezért a pénzért is kapunk. A tesztelt ARC kivitel még ennél is jobban felszerelt, hiszen a légkondicionáló kétzónás és automata, a felni 16 colos és könnyűfém, a bőrülések fűthetők, és a matt fekete betétek helyett fa-szerű betéteket kapunk. Így viszont már 9 195 000 forintba kerül az autó.

Mindenképpen jól járunk a Saab 9-3-assal, ha nem ragaszkodunk ahhoz a hagyományhoz, hogy egy Saab csak benzines turbómotorral igazi Saab. A 2.2 literes 125 lóerős dízelmotor rugalmas és takarékos, de szemet kell hunynunk zavaró hangja felett.
0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát visel? járm? közlekedik az országban. Megel?zend? a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó