2012.06.04. 10:18

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

Peugeot-ba öltözött a Toyota

hirdetés


Ha az elmúlt évek versenyei után valaki tudatlanul csöppenne a június 16-17-i 24 órás Le Mans-i versenyre, akkor várhatóan azt látja majd, hogy az Audik a szokásoknak megfelelően kék ellenfelekkel küzdenek. Csakhogy 2012-ben a Peugeot már nem indul.

Peugeot 2012-ből

A Toyota, amely idéntől száll be a hosszútávú versenybe, átfestette autóit. Januárban még a Toyota hagyományos versenyszíneiben, piros-fehér fényezéssel mutatkozott be a TS030 HYBRID, ám a hétvégén zajlott teszten új színekben, kék-fehéren pompáztak az autók.

Utóbbi szó is nagyon fontos, ugyanis most először a Toyota két versenyautóval körözhetett, azt követően, hogy áprilisban csúnyán összetört az akkor még egyetlen váza.

A hetes számú autót Alex Wurz, Nicolas Lapierre és Nakadzsima Kazuki vezették, míg a nyolcasban  Anthony Davidson és Sébastien Buemi ültek. Utóbbi autóban az eredeti tervek szerint Isiura Hiroaki ült volna, de a korábbi tesztek során komoly hátfájdalmai voltak, így kikerült a csapatból. Helyét Stephane Sarrazin foglalja majd el, de ezúttal ő sem tesztelt, mert a csapat inkább hagyta pihenni, miután nemrég egy kerékpáros balesetben zúzódásokat szerzett.

A francia pilótának, aki majd csak a Le Mans-i hétvégén ülhet az autóba, a pálya biztosan nem okoz majd gondot, 2001 óta minden évben indult. Az elmúlt években a Peugeot-val versenyzett, háromszor dobogóra is állhatott.

A Toyota fő feladata úgy is az volt, hogy a két korábbi F1-pilóta, Buemi és Nakadzsima a szabályoknak megfelelően legalább tíz kört autózzanak a pályán, mert enélkül nem indulhatnának a versenyen. A hibrid hajtású versenyautókkal a Toyota közlése szerint semmi jelentősebb gond nem volt a teszten, a karosszéria sérült minimálisan. A hetes autó 83, a nyolcas 73 kört teljesített.

A csapat leggyorsabbja Alex Wurz volt, aki 3 perc 27,204 másodperc alatt teljesített egy kört, ez 1,3 másodperccel maradt el a leggyorsabb Auditól.

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:405.0 Dízel:408.0

Mint a villám, csapott le a rendőrVideó

2 | 1

Nincs olyan autós, aki ne szabálytalankodott volna még soha, hogy ez mennyire elítélendő saját erkölcseink szerint változó.

Nincs olyan autós, aki ne szabálytalankodott volna még soha, hogy ez mennyire elítélendő saját erkölcseink szerint változó.

F1: Monacóban nem lesz gumikomédiaVideó

45

Bár a kínálat két legpuhább keverékét viszi a Pirelli Monacóba, a gumiszállító úgy véli, hogy Barcelonával ellentétben ezen a ...

F1: Monacóban tovább javulhat a Force India

Paul di Resta szerint minden esély megvan arra, hogy a Force India a barcelonainál is jobb eredményt érjen el Monacóban.

Könnyebben elveszik a piások jogsiját

37 | 4

Súlyosabb büntetésre számíthatnak júliustól az ittas vezetők. Még kisebb befolyásoltság után ugrik a jogsi.

F1: Jótündér szívatja Rosberget és Hamiltont - videóVideó

11

Vigyázz, mit kívánsz, ha az öledbe hull három kívánság! Nico Rosberg és Lewis Hamilton például nagyon pórul jár az új A45 AMG ...

Még többet innen: vezetünk › | forma-1 › | magazin ›

Szavazás

Mivel megy nyaralni idén?

Mivel megy nyaralni idén?

Áremelkedést hozhat az előkészítetlen útdíj

Durván megemeli a szállítási költségeket az e-útdíj, amit egy az egyben tovább passzolnak a fuvarozók általános áremelkedést okozva. Előkészítetlen a rendszer, de mindjárt indul.

Durván megemeli a szállítási költségeket az elektronikus útdíj, amit egy az egyben továbbpasszolnak a fuvarozók, általános áremelkedést okozva. Pár hét ...

Hirdetés

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Mint a villám, csapott le a rendőr F1: Monacóban nem lesz gumikomédia F1: Jótündér szívatja Rosberget és Hamiltont - videó Egy évszázad emlékére F1: Massa Varsóban repesztett - videó
Nicolas Cage kínai autót reklámoz

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó