2009.08.10. 10:10

Szöveg: Baka Gábor

3 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Jöhet az új csapat

Kulcsszavak: 2010, FIA, F1
hirdetés


Miután a BMW két héttel ezelőtt bejelentette, hogy a 2009-es idény végén elhagyja a Forma-1-et, az augusztus 5-i határidőig pedig nem sikerült a csapat jövőjét új befektető bevonásával biztosítani,  így a jövő évi 13 helyből egy megürült.

Az FIA a hétvégén ezért újra megnyitotta a jelentkezést a korábban elutasított, de várólistára vett csapatok számára, tájékoztatta levélben az érintetteket az elnök, Max Mosley.

A megüresedett helyre természetesen még most is a legesélyesebb a Sauber-istálló, hiszen ők jelenleg is versenyeznek, de ha a 20 százalékos résztulajdonos-alapító, Peter Sauber nem talál megoldást a hinwili alakulat megmentésére, más is beszállhat.

Komoly kérdés azonban, hogy kik közül lehet válogatni, ugyanis a komolynak tekinthető korábbi jelentkezők közül többen is visszaléptek, miután kiderült, hogy az első körben ejtették őket. A porondon van még a komoly infrastruktúrával rendelkező és nagyon elszánt Epsilon Euskadi, a prodrive-os Dave Richards sem zárta ki még teljesen az F1-es projektet - bár az újakra kényszerített Cosworth-szerződések fényében a Mercedesszel partneri kapcsolatra törekvő csapat esélyei nem valami jók -, és az Alex Wurz által indított Superfund is.

Akik már biztosan nem indulnak az F1-ben jövőre: a Lola a pályázat eredményének kihirdetése után nem sokkal jelezte, hogy nem kíván a tartalékos listán szerepelni, és ugyanígy tett az olasz N. Technology is, sőt, ők még be is perelték az FIA-t. 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

3 hozzászólás

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Sebastien Buemi

Sebastien Buemi

Red Bull Racing

2,7 liter: így könny? autózni

Régebben 350 ezernél is többen dolgoztak a General Motorsnál, ma még mindig szerepel jó 200 000 név a bérlistán. Ekkora tömegből akadnak páran, akiknek korszakalkotó autókat köszönhetünk. Például a Chevrolet Voltot, amelyet Magyarországon teszteltünk

Régebben 350 ezernél is többen dolgoztak a General Motorsnál, ma még mindig szerepel jó 200 000 név a bérlistán. Ekkora tömegb?l akadnak páran, akiknek ...

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
2,7 liter: így könnyű autózni Az ukrán rendőr érti az angolt Az ukrán rendőr érti az angolt F1: A HRT idén nem veri a Marussiát Így szól a VW új raliautója

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó